Ma: 2024.02.25. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Hírmix
Nevetséges ítélet: csak felfüggesztettet kapott a késsel támadó palesztin „oltalmazott”
MTI 2017. 06. 07. 15:59:00

Felfegyverkezve elkövetett garázdaság és lopás miatt jogerősen egy év és négy hónap, végrehajtásában három évi próbaidőre felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte a Pesti Központi Kerületi Bíróság azt a palesztin férfit, aki tavaly szeptemberben Budapesten késsel támadt egy autó utasaira, majd ellopta egy járókelő pénztárcáját.



A 28 éves palesztin férfi, aki 2014 óta oltalmazotti státuszban él Magyarországon (látható, neki is milyen fényesen sikerült a beilleszkedés, mekkora hálával viseltetik irántunk, és milyen szépen betartja nemcsak a törvényeinket, hanem az együttélés legalapvetőbb szabályait is - a szerk.), a VIII. kerületi Nagyfuvaros utcában kiugrott ki egy autó elé, hogy a sofőrt megállásra kényszerítse. A vezetőnek sikerült lefékeznie a kocsit, a támadó ekkor felugrott a motorháztetőre, és pénzt követelt az autóban ülőktől.

Az egyik utas kiszállt, hogy távozásra bírja a férfit, a migráns azonban elővett egy kést, és azzal fenyegetőzött. Mivel ezzel sem érte el a célját, a kést belevágta az autó szélvédőjébe, majd elfutott a helyszínről.

Tíz perccel később visszajött a Nagyfuvaros utcába, és ellopta egy járókelő pénztárcáját.

A bíróság - az ügyészség indítványával egyezően - csupán felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte a bűnözőt, egyben elrendelte pártfogói felügyeletét, amitől bizonyára nagyon megrémült…

További friss információk
Alázta és verte a rábízott gyerekeket egy vas megyei edző
A cigányszuka eladta a saját kiskorú lányát
Kiskorúaknak is árulta a tiltott szert
Egy borsodi cigány lefejelte a rendőrt, majd a kutyáját az egyenruhásokra uszította
Nem ismerte be tettét a budai gimnáziumban késelő fiatal
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat