Ma: 2024.04.20. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Hírmix
50 milliós rablás Tatán: Szlovákiába menekültek az elkövetők
kemma.hu/atv.hu 2013. 09. 06. 9:51:00

Mintegy két kilogramm aranyékszert rabolt el három fegyveres csütörtök délelőtt Tatáról. Negyedik társuk a kocsiban várt rájuk. A rablók kocsival, majd motorcsónakkal Szlovákiába menekültek, mindkét járművet felgyújtották, amikor már nem volt rájuk szükségük.



Csütörtök délelőtt kiraboltak egy tatai ékszerboltot. A rendőrség ellenőrzőáteresztő pontokat létesített három megyében. A rablók Szlovákiába menekültek. Úgy tudni, a négy rabló leteperte az ékszerbolt női alkalmazottját, hátára térdeltek, fejéhez fegyvert szorítottak, így kényszerítve, hogy átadja az arany ékszereket. Lényegében mindent elvittek a boltból.

A rablók két kilogramm ékszert zsákmányoltak, az aranyak értéke megközelítőleg 50 millió forint. A rendőrség 15.24 órakor kiadott közleménye szerint az elkövetők gépjárművel menekültek el a helyszínről Esztergom irányába. A Tatai Rendőrkapitányság járőrei utolérték a menekülő rablókat, akik a járőrautó elé házilag készített, éles vastárgyat dobtak, melyre a rendőrautó ráfutott és kilukasztotta a jobb első és hátsó gumiabroncsát. Az egyenruhások egy rövid ideig még követni tudták az elkövetőket, de járművük instabillá vált, ezért megálltak.

A rendőrség megerősítette: a négy férfi az általuk használt autót Neszmély határában felgyújtotta. Motorcsónakba szálltak és áthajóztak a Dunán Szlovákiába. A motorcsónakot szintén felgyújtották.  

Az elkövetők elfogása érdekében Budapestről helikopter érkezett a kutatás segítésére. A Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya fegyveresen elkövetett rablás bűntett elkövetésének gyanúja miatt indított eljárást ismeretlen elkövetők ellen.

Az ékszerbolt tulajdonosai nem először estek áldozatul rablóknak: korábban egy másik üzletüket is kirabolták.

Friss: Szlovákiába menekültek a Dunán Neszmélyről a rablók - közölte a Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság az MTI-vel. Az ékszerüzletbe három, maszkot viselő férfi hatolt be, és fegyverrel a kezükben az eladót az ékszerek átadására kényszerítették, míg negyedik társuk az autóban várakozott.

(Fotó: illusztráció)

További friss információk
Barátnőjét és annak édesanyját is megfojtotta a zsidó férfi - tényleges életfogytig tartó szabadságvesztésre ítélték
Kábítószert árult iskolatársainak egy 16 éves fiú
Sátorvassal ütötte a várandós élettársát
Ételfutárt rabolt ki - játékfegyverrel
Megütötte barátnőjét, így bukott le a díler
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat