Ma: 2024.04.20. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Hírmix
Összeverte barátját, mert azt hitte, hogy meglopta
HP 2016. 01. 12. 14:11:00

Őrizetbe vették a rendőrök azt a tizenévest, aki összeverte egy barátját egy tokodi összejövetel után, mert azt hitte, hogy az lopott tőle; végül még ő rabolta ki a sértettet.



A dorogi rendőrségen hétfőn tett feljelentést egy, a szomszédos településen élő tizenéves fiú, aki elmondta, hogy hétvégén egy összejövetelen volt, ám távozásakor az egyik barátja megtámadta és többször megütötte, végül egy társával együtt még ki is rabolta őt. Mint kiderült, a három fiú egy nagyobb társaságban múlatta az időt, majd amikor a későbbi sértett indulni készült, két barátja felajánlotta, hogy lekísérik őt a buszmegállóba. Útközben azonban ez utóbbiak egyike, egy 16 éves fiú meggyanúsította hazainduló társát, hogy az lopott el tőle korábban különféle dolgokat. A sértett tagadta, hogy lopott volna, de a támadó nem hitt neki, többször megütötte, miközben a harmadik fiú mindezt végignézte. Végül elvették a sértettől annak mobiltelefonját, pénzét és cigarettáját is, majd elhagyták a helyszínt. Mindezek alapján a dorogi rendőrök még aznap előállították a támadás két résztvevőjét, akik ellen rablás megalapozott gyanúja miatt indítottak eljárást, és közülük a 16 éves fiút őrizetbe is vették.

További friss információk
Barátnőjét és annak édesanyját is megfojtotta a zsidó férfi - tényleges életfogytig tartó szabadságvesztésre ítélték
Kábítószert árult iskolatársainak egy 16 éves fiú
Sátorvassal ütötte a várandós élettársát
Ételfutárt rabolt ki - játékfegyverrel
Megütötte barátnőjét, így bukott le a díler
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat