Ma: 2024.02.24. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Hírmix
Levágta a rendőrségi nyomkövetőt
Blikk 2013. 11. 15. 12:45:00

A - majdnem - biztos házi őrizet lényege lenne a nyomkövető, amelyet az előzetes helyett otthon tartózkodó gyanúsított nem tud leszedni. Eddig nem is tudta, most megtörtént az első szökés.



Megvan az első magyar bűnöző, akinek sikerült kibújnia a házi őrizettel járó nyomkövetős bokaperec szorításából. Z. Zoltán állítólag egyszerűen levágta magáról az elektronikus eszközt, és azóta is szökésben van. A férfi még szeptember végén kapta a bokaperecet, amely folyamatosan jelzi, hogy hol tartózkodik.

Emellett a rendőrök naponta kétszer személyesen is ellenőrizték, hogy az előzetes letartóztatás helyett otthon eljárásra váró férfi megvan-e. Többször is megszegte azonban a házi őrizet szabályait, ezért a bíróság beidézte őt október 17-ére. A férfi azonban, tartva attól, hogy visszakerülhet a rácsok mögé, levágta a lábáról a nyomkövetőt.

A kütyü adott ugyan vészjelzést, azonban a negyed órán belül kiérkező rendőrök már csak hűlt helyét találták Z. Zoltánnak. Magát a bokapercet pedig a lakástól száz méterre a fűbe dobva találták meg.

További friss információk
Alázta és verte a rábízott gyerekeket egy vas megyei edző
A cigányszuka eladta a saját kiskorú lányát
Kiskorúaknak is árulta a tiltott szert
Egy borsodi cigány lefejelte a rendőrt, majd a kutyáját az egyenruhásokra uszította
Nem ismerte be tettét a budai gimnáziumban késelő fiatal
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat