Ma: 2024.04.07. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Hírmix
Nyomkövető karpereceket szerez be a rendőrség
MN 2012. 10. 31. 8:45:00

Az előzetes letartóztatást kiváltó úgynevezett nyomkövető karperecek beszerzésére és karbantartására kért árajánlatot az erre kiválasztott cégektől az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK).



Már a jövő év első negyedévében működhet az az elektronikus nyomkövető rendszer, amely a törvény alapján már évek óta alkalmazható lenne olyan előzetes letartóztatásba került gyanúsítottak esetében, akikkel szemben elégséges, ha ellenőrzik a mozgásukat.

Lajtár József, az ORFK gazdasági főigazgatója elmondta, hogy a különösen érzékeny beszerzést egy kormányrendelet alapján kivonták a közbeszerzési törvény hatálya alól, és mivel a nyomkövető karperecként ismert eszköz és a rendszer működésének minden technikai részlete minősített adat, csak annyi lesz nyilvános, hogy végül mely vállalkozás mekkora összegért nyerte el a megbízást.

Azt illetően nem kívánt találgatásokba bocsátkozni, hogy a jövő év elején a rendszer már a gyakorlatban vagy még csak próbaüzemben működik majd. A főigazgató a lapnak azt mondta, a több mint egymilliárd forint értékű beruházás után a rendszert az ORFK fogja működtetni.

További friss információk
3,5 millió forintért megvásárolta szerelmét, aztán halálra verte annak volt élettársát
Kiskorú fiúkkal ismerkedett és végzett szexuális cselekményeket egy „férfi”
Családi vállalkozásban kereskedtek a kábítószerekkel
Már megint a legendás cigány gyerekszeretet: kegyetlen szülőket ítéltek el
Pillangókést dobott a barátnője felé
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat