Ma: 2024.02.22. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Hírmix
Kitartottság és prostitúció elősegítése: bordélyházat üzemeltettek egy nógrádi faluban
Privatkopo.hu 2018. 02. 14. 12:39:00

A Salgótarjáni Járási és Nyomozó Ügyészség kitartottság és prostitúció elősegítése miatt vádat emelt egy férfi és egy nő ellen, akik egy Nógrád megyei településen bordélyházat üzemeltettek.



A 38 éves férfi az I. rendű vádlott, a periratok szerint 2017 áprilisában három nővel állapodott meg abban, hogy „prostitúciós tevékenységet” fognak végezni. A megállapodás úgy szólt, hogy a férfi részben fizeti a hirdetéseket, a nők pedig az azokra jelentkező férfiak által fizetett összeg felét odaadják neki. Ő ezért cserébe „védelmet biztosított” nekik, többször is megjelent a „tevékenység végzésére használt ingatlanban”.

A férfi ily módon a prostituáltakkal tartatta ki magát - közölte az ügyészség.

Az ingatlant a három nő egyike, a 48 éves II. rendű vádlott bocsátotta rendelkezésre, úgy, hogy társai a lakás egyik szobáját használták felváltva, a másik, saját maga által lakott helyiséget pedig ő használta ugyanilyen célra.

A nő így segítséget nyújtott a másik két szexmunkásnak a prostitúciós tevékenységük végzéséhez.

A férfi ellen kitartottság bűntette, míg a II. rendű vádlott ellen prostitúció elősegítésének bűntette miatt emelt vádat az ügyészség, a férfire felfüggesztett börtönbüntetés, a nőre pedig pénzbüntetés kiszabását kérve. Ügyükben a Salgótarjáni Járásbíróság hoz ítéletet.

További friss információk
Alázta és verte a rábízott gyerekeket egy vas megyei edző
A cigányszuka eladta a saját kiskorú lányát
Kiskorúaknak is árulta a tiltott szert
Egy borsodi cigány lefejelte a rendőrt, majd a kutyáját az egyenruhásokra uszította
Nem ismerte be tettét a budai gimnáziumban késelő fiatal
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat