Ma: 2024.04.19. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Hírmix
Fia iskolai zaklatására késeléssel válaszolt egy naszályi férfi
kemma.hu 2013. 10. 11. 13:47:00

A Komárom-Esztergom megyei Naszály egyik buszmegállójában várta a 40 éves férfi azt a fiatalt, aki többször is bántalmazta a fiát. Csak a nevét kérdezte és már szúrt is.



Iskolába tartott a sértett, amikor a támadás érte 2013. október 10-én, reggel, Naszályon. A buszmegállóban találkozott össze F. Ferenccel, aki már várta őt. A 40 éves férfi csak a sértett nevét kérdezte, majd szúrt. A fiatal férfinak sikerült elfutnia és támadója is megelégedett ennyivel. A bántalmazott sérülései miatt kórházba került, támadóját pedig otthonában elfogták a tatai rendőrök.

Az egyenruhások nadrágja zsebében megtalálták azt a kihajtható pengéjű bicskát, mellyel megszúrta áldozatát. F. Ferenc nem tagadta a bűncselekmény elkövetését, már elfogásakor elismerte, ő szúrta meg két alkalommal a sértettet. Későbbi gyanúsítotti kihallgatását megerősítette korábbi vallomását.

Elmondta, hogy a sértett az iskolában több alkalommal is bántalmazta a fiát, az őt ért sérelmeket kívánta megtorolni. F. Ferenc ellen életveszélyt okozó testi sértés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított eljárást a Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya. A 40 éves férfit a rendőrség őrizetbe vette és kezdeményezi előzetes letartóztatását.

További friss információk
Megütötte barátnőjét, így bukott le a díler
4 év szabadságvesztésre ítélték az idős asszonyt kifosztó cigányt
Tíz drogdíler rendőrkézen
Életveszélyesen bántalmazta csecsemőjét az „anya”
Féltékenységből brutálisan összeverte élettársát
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat