Ma: 2024.04.05. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Hírmix
Júliusban szabadul rá újra a társadalomra a Pénzes Henriettát megerőszakoló és felgyújtó cigány
Pestiriport.hu 2021. 04. 16. 7:46:00

„Egy horrorfilmbe illő bűncselekménnyel kapcsolatban nyújtottam be kérdést a belügyminiszterhez” - írta Fb-oldalán Apáti István, a Mi Hazánk Mozgalom országgyűlési képviselője, aki közzé is tette a szöveget - számol be a Pestiriport.hu bulvárportál.



„Tisztelt Miniszter Úr!

Tizenöt évvel ezelőtt, egészen pontosan 2006. július 19-én a „Muki” becenévre hallgató, tizenhat éves Kurai András megerőszakolta, majd brutálisan meggyilkolta a tizennyolc esztendős P. Henriettát.
Az elvetemült gyilkos elképesztően embertelen módon oltotta ki a fiatal lány életét. Megerőszakolta, aztán egy fához kötözte, lelocsolta egy kanna benzinnel, majd felgyújtotta. Az áldozat 2006. augusztus 10-én belehalt sérüléseibe. Az elkövetőt a bíróság aljas indokból, különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés, erőszakos közösülés és kifosztás miatt 15 év szabadságvesztésre ítélte, vagyis idén júliusban már szabadulhat.
A súlyos bűncselekmény, valamint a gyilkos szabadulását ki nem záró ítélet érthető módon rendkívüli mértékű közfelháborodást váltott ki. Ez a felháborodás újra felerősödhet, ha ez az embernek nehezen nevezhető személy rászabadul a társadalomra és élvezheti a szabad élet minden örömét.
Kurai András - „Muki” - harmincegy évesen, ereje teljében, kiváló fizikai állapotban ismét köztünk járhat. A helyzet tisztázása érdekében az alábbi kérdéseket kell feltennem T. Miniszter Úr részére.

Három hónap múlva valóban szabadlábra kerül Kurai András?

Az elkövetett bűncselekmények és a büntetés-végrehajtási intézetben tanúsított magatartása alapján Ön szerint szabadon bocsátható?

A hatályos törvények alapján milyen lehetőség van arra, hogy továbbra is elzárják a társadalomtól ezt a veszedelmes bűnözőt?

Amennyiben elhagyhatja a fegyházat, úgy mit lehet tenni a társadalom védelme érdekében?

Várom érdemi válaszát!

dr. Apáti István országgyűlési képviselő

Mi Hazánk Mozgalom”

További friss információk
3,5 millió forintért megvásárolta szerelmét, aztán halálra verte annak volt élettársát
Kiskorú fiúkkal ismerkedett és végzett szexuális cselekményeket egy „férfi”
Családi vállalkozásban kereskedtek a kábítószerekkel
Már megint a legendás cigány gyerekszeretet: kegyetlen szülőket ítéltek el
Pillangókést dobott a barátnője felé
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat