Ma: 2024.04.07. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Hírmix
Ez Magyarország: hatvan rendőrmotor „lekéste” az uniós elnökséget
hvg.hu 2011. 08. 05. 13:59:00

Háromszáz millióba került az a rendőrségimotor-kontingens, amit a magyar soros EU-elnökség idejére rendeltek. A járművek csak most érkeztek meg a testülethez. A csúszást a rendőrség azzal magyarázta, hogy ilyen járművet árusító cég a beszerzésről való döntéskor nem szerepelt a közbeszerzési jegyzékben.



Hatvan motort rendelt - mintegy 300 millió forintért - az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) azért, hogy az európai uniós elnökség biztosítási feladataira. A testület azokat az amortizálódott járműveket akarta lecserélni, amelyeknél „az üzembiztonság fenntartása csak jelentős ráfordítással valósítható meg.”

A kétkerekű járművekre azonban hiába vártak a rendezvény ideje alatt. Igaz, a motorok jól jöttek volna az egyenruhásoknak, de ezek szerint nélkülük is boldogultak. Az elnökséget több mint egy hónapja, június 30-án átvették tőlünk a lengyelek - a motorok pedig csak most érkeztek meg. Az ORFK tájékoztatása szerint a „közbeszerzési eljárást 143/2004 számú kormányrendelet alapján kellett végrehajtani, azonban rendőri kivitelű motorkerékpárt árusító vállalkozás a döntés pillanatában az irányadó jegyzéken nem szerepelt, ezért a tender kiírásával meg kellett várni, hogy a jegyzékre ilyen cég felkerüljön.”

A hatvan nagyteljesítményű BMW R900RT motorkerékpár, darabonként 5,7 millió forintba került, a szállító a Wallis Motor Pest Autókereskedelmi Kft. A rendőrség elmondta azt is, hogy a beszerzés révén a Budapesti és a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság nyolc-nyolc új motorkerékpárhoz jutott. A borsodi és a somogyi egyenruhások egyaránt hat kétkerekűnek örülhetnek, jogosan, ugyanis meglévő motorkerékpárjaik átlagéletkora - a police.hu-n szereplő adatok alapján - 11 év. A többi megye kettő, illetve négy járművet kapott. A rendőrség összesen - segédmotor-kerékpárokkal együtt - hétszáz motorkerékpárral rendelkezik.

További friss információk
3,5 millió forintért megvásárolta szerelmét, aztán halálra verte annak volt élettársát
Kiskorú fiúkkal ismerkedett és végzett szexuális cselekményeket egy „férfi”
Családi vállalkozásban kereskedtek a kábítószerekkel
Már megint a legendás cigány gyerekszeretet: kegyetlen szülőket ítéltek el
Pillangókést dobott a barátnője felé
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat