Ma: 2024.04.18. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Hírmix
Elfogták a 9 éve körözött férfit - emberélet szárad a lelkén
police.hu 2013. 11. 09. 12:36:00

Nemzetközi elfogatóparancs volt érvényben az ellen a 34 éves férfi ellen, akit 2013. november 8-án fogtak el a rendőrök Franciaországban. 2004-ben olyan súlyosan bántalmazott egy fiatalembert, hogy az néhány nappal később belehalt sérüléseibe.



A Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság eljárást indított emberölés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt ismeretlen tettes ellen, aki 2004. október 5-én, 3 óra 30 perc körüli időben, Debrecenben, a Nagyerdőn található Régi Vigadó melletti parkoló járdaszakaszán bántalmazta a 19 éves sértettet, aki olyan súlyos, életveszélyes sérüléseket szenvedett, hogy 2004. október 8-án életét vesztette.

A nyomozás során beszerzett adatok alapján megalapozott gyanú merült fel arra vonatkozóan, hogy a bűncselekményt T. Tamás János kazincbarcikai lakos követte el, aki ellen az eljáró hatóság nemzetközi elfogatóparancsot bocsátott ki.

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda szervezetén belül működő célkörözési szakegység munkatársainak sikerült olyan információkat beszerezni, amelyek arra utaltak, hogy a körözött személy Franciaországban bujkálhat.

A nyomozók kapcsolatba léptek az ottani Igazságügyi Rendőrség Nemzeti Célkörözési Egységével, és több napos folyamatos, intenzív együttműködés eredményeképpen a francia nyomozók számára lehetővé vált T. Tamás Jánost 2013. november 8-án a franciaországi Montpellier városában elfogni.

A férfival szemben a további eljárást emberölés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt a Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztály folytatja.

További friss információk
Tíz drogdíler rendőrkézen
Életveszélyesen bántalmazta csecsemőjét az „anya”
Féltékenységből brutálisan összeverte élettársát
Kiskorúra támadt a pilisi állomáson egy férfi
Cigány rabló a járókelőknek: „csak viccelődünk”
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat