Ma: 2018.12.11. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Hírmix
Vádat emelnek a Magyar Nemzeti Arcvonal ügyében
MTI 2018.03.12. 11:50:00

A Magyar Nemzeti Arcvonal elnevezésű szervezetet érintő ügyben emelt vádat a Fővárosi Főügyészség. A szélsőséges politikai nézeteket valló szervezetet érintő akciókban és házkutatásokkor a rendőrök 2016 őszén lőfegyvereket, lőszert és robbanóanyagot is találtak. Az ügynek összesen nyolc vádlottja van.



A vádirat szerint az ügy hét vádlottja a lakóhelyükön lőfegyvereket, lőszert, robbanóanyagot, robbantószert tartott engedély nélkül, míg nyolcadik társuk engedélyköteles lőfegyverek illegális megvásárlásában működött közre.

A rendőrség - a Terrorelhárítási Központ munkatársainak közreműködésével - 2016 őszén, több helyszínen, így Jászberény, Galgaguta, Bőny településeken tartott szervezett akció keretében házkutatást. A különböző helyszíneken összesen több mint 30 lőfegyvert, több ezer lőszert, lőfegyverdarabot, valamint az egyik vádlottnál csaknem 1 kilogramm tömegű robbanóanyagot találtak és foglaltak le.

A Fővárosi Főügyészség lőfegyverrel, lőszerrel, robbanóanyaggal való visszaélés, valamint közösség tagja elleni erőszak előkészülete miatt nyújt be vádiratot az illetékes bíróságra.

További friss információk
Meglépett egy fővárosi gyermekotthonból a 10 éves Borbély Zoltán - keresi a rendőrség (fotó)
Egy 65 éves férfi több pohár alkohol elfogyasztását követően érezte elérkezettnek az időt, hogy leszámoljon az üzletvezető gépkocsijával
Jánoson is kitört a karácsonyi ajándékozási láz: többmilliós nyakéket lopott - a bejgli sütéssel már nem kell bíbelődnie
„Varázslatosan” masszírozott a cigányasszony: a kezében maradt a nyaklánc
Egy éven át zsarolt egy gyereket a fiatalkorú cigány
 
Top cikkek
Kilógó lóláb: 12,5 milliárd forint közpénzzel bélelték ki az ugyanazon a napon alapított, azonos székhelyű, offshore hátterű cégeket
Nulladik típusú találkozások: Pintér Sándor és a furcsa véletlenek
Titkok és szolgák: a hülyének nézett ország
Lázár János „zseniális” üzleti húzása: bannerekért adta el a vásárhelyi iskola épületét egy szexiparban (is) érdekelt internetes cégnek
Egy úr a zűrből: százmilliókkal károsíthatott meg magánszemélyeket (is) az Electro World vezére!
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat