Ma: 2024.04.07. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Hírmix
Nem terveztek merényletet Schmitt ellen - cáfol a TEK
MTI 2011. 05. 19. 9:43:00

A Terrorelhárítási Központnak nincs tudomása arról, hogy Schmitt Pál ellen merényletet kíséreltek volna meg május eleji, hivatalos szerbiai látogatása során. Hajdu János, a szervezet főigazgatója egy a Magyar Nemzet honlapján megjelent cikk állításait cáfolta.



Hajdu János, a TEK főigazgatója hangsúlyozta: az illetékes szerb hatóságok az európai biztonsági protokollnak megfelelően, a Terrorelhárítási Központtal szoros együttműködésben készítették elő és bonyolították le az államfő hivatalos útját. A szerb és a magyar személyvédők együtt vettek részt a biztosításban, az előzetes terveknek megfelelően a legmagasabb fokozatú biztosítást hajtották végre, aminek során az elnöki delegáció útvonalát teljes hosszában lezárták - fűzte hozzá.

A központ vezetője úgy fogalmazott, sem a látogatás előtt, sem annak során nem jutott tudomásukra olyan információ, amelynek tartalma a delegáció biztonságát veszélyeztette volna. Hozzátette: a TEK kapcsolatban áll a szerb biztonsági erőkkel, akik a mai napig szintén nem adtak ellentétes tartalmú jelzést.

További friss információk
3,5 millió forintért megvásárolta szerelmét, aztán halálra verte annak volt élettársát
Kiskorú fiúkkal ismerkedett és végzett szexuális cselekményeket egy „férfi”
Családi vállalkozásban kereskedtek a kábítószerekkel
Már megint a legendás cigány gyerekszeretet: kegyetlen szülőket ítéltek el
Pillangókést dobott a barátnője felé
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat