Ma: 2024.02.15. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Hírmix
Ahol melegágy várja a korrupciót
MTI 2012. 12. 19. 12:40:00

A helyi önkormányzatoknál, a felsőoktatásban, a kormányzati szerveknél és az igazságszolgáltatásban a legmagasabb a korrupciós kockázat az Állami Számvevőszék jelentése szerint.



Nem a korrupció meglétét, hanem a korrupciós kockázatokat és veszélyeztetettséget vizsgálták a költségvetési szervek körében három tényező figyelembe vételével - mondta el Pulay Gyula, az Állami Számvevőszék számvevő igazgatója.

A jogállásból és alaptevékenységből eredő kockázatok területén a helyi önkormányzatok bizonyultak a legveszélyeztetettebbeknek; az index értéke a 100-as skálán esetükben 62 volt, majd a területi igazgatási szervek következnek 43, azután pedig a független államhatalmi szervek, az igazságszolgáltatás, és a kormányzati szervek egyaránt 41-41 ponttal.

A korrupciós kockázatot növelő veszélyeztetettségi tényező index összességében jelentősen nőtt, de elsősorban pozitív változások, így például az európai uniós források növekedése miatt - mondta az igazgató. Hozzáfűzte: ezen a területen a felsőoktatás a legveszélyeztetettebb 50 ponttal, majd a kormányzati szervek 37 ponttal; ezeket követik a független államhatalmi szervek és az egészségügyi intézmények 33-33 ponttal.

A kontrollok hiányából eredő veszélyeztetettségi index alakulása kapcsán Pulay Gyula elmondta, hogy az ellenőrzések hiánya az intézmények nagy részénél kis mértékben csökkent.

Erősödött a kontroll az igazságszolgáltatásban, a kormányzatnál, a területi és egyéb igazgatási szerveknél, valamint a rendvédelem területén, míg a helyi önkormányzatok indexe nem változott. A kulturális intézményekre vonatkozó mutató a legmagasabb ebben az összevetésben 37 ponttal, az általános iskoláknál 36 pont, de magasak az ellenőrzés hiányosságaiból fakadó kockázatok a helyi önkormányzatoknál, illetve a sport- és szabadidős intézményeknél is - tette hozzá Pulay Gyula.

További friss információk
Tizenévesek akartak kirabolni egy 18 éves fiatalembert
Gyermekpornográfia elkövetőjével szemben emelt vádat az ügyészség
Letartóztatásba került az embercsempész banda vezére
Fogva tartotta, megütötte, megrugdosta és ollóval bántalmazta volt feleségét
Egy év alatt több százszor zaklatta volt élettársát
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat