Ma: 2024.04.16. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Hírmix
Megtépázott igazságszolgáltatás: a hatóságok által összetákolt nyomozati anyagok alapján ma bárkit elítélhetnek olyasmiért, amit el sem követett
Pestisracok.hu 2020. 02. 03. 6:05:00

Pontot tehet a tizenhárom évvel ezelőtt meggyilkolt fideszes debreceni önkormányzati képviselő, Balla Irma ügyére hétfőn a Debreceni Ítélőtábla - írja a Pestisrácok.hu. A vádlott, D. Lajos már a nyomozás korai szakaszában látókörbe került, ráadásul magára vállalta a gyilkosságot, ennek ellenére az áldozat fiát, Schönstein Sándort hozta összefüggésbe az emberöléssel a hatóság, sőt, az elsőfokú bíróság 12 év fegyházra ítélte ártatlanul a fiút. Schönstein egy korábbi interjújában úgy fogalmazott: megsemmisült a hite az igazságszolgáltatásban, hiszen szerinte ma bárki úgy járhat, mint ő, és a hatóságok érthetetlenül összetákolt nyomozati anyaga alapján elítélhetik olyasmiért, amit el sem követett.



A nem jogerős elsőfokú ítélet szerint D. Lajos 2007. április 7-én ölte meg Balla Irmát az áldozat debreceni lakásában, majd mobiltelefont, MP3-lejátszót és 20 ezer forint készpénzt vitt magával. A Nyíregyházi Törvényszék nyereségvágyból, különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés bűntettében mondta ki bűnösnek tavaly a vádlottat, és ezért 15 év szabadságvesztéssel sújtotta. A Szegedi Fellebbviteli Főügyészség életfogytigtartó szabadságvesztés büntetés kiszabását indítványozta azzal, hogy a feltételes szabadságra bocsátás legkorábbi időpontját 30 év felett állapítsa meg D. Lajossal szemben a másodfokú bíróság. A védelem felmentésért, illetve enyhítésért fellebbezett. A Debreceni Ítélőtábla tájékoztatása szerint a perbeszédek elhangzása után hétfőn másodfokú ítéletet hirdethetnek az ügyben. Ha nem születik felmentő határozat, a vádlott büntetése jogerőssé válhat. 

Balla Irma fideszes debreceni önkormányzati képviselő meggyilkolásával korábban a fiát, Schönstein Sándort vádolták meg. Az első fokon eljáró Hajdú-Bihar Megyei Bíróság a férfit különös kegyetlenséggel elkövetett gyilkosság miatt 12 év fegyházra ítélte, de a másodfokon eljáró Debreceni Ítélőtábla új eljárást rendelt el az ügyben. A megismételt elsőfokú eljárásban aztán a Debreceni Törvényszék bizonyítottság hiányában felmentette a vádlottat, majd ezt a döntést az ítélőtábla 2013. szeptemberében helybenhagyta.

A Petőfi Attila vezette Kiemelt Ügyeket Felderítő Főosztály 2013. november 25-én kezdett újra nyomozni, majd a korábbi és a később beszerzett tárgyi és személyi bizonyítékok alapján 2015. február 10-én nyereségvágyból, különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt D. Lajost gyanúsítottként hallgatták ki a nyomozók. Emlékezetes, hogy a debreceni férfi már a nyomozás korai szakaszában is látókörbe került, ráadásul magára is vállalta a gyilkosságot, ám később a beismerő vallomásait visszavonta, és mivel más bizonyíték nem szólt ellene, a nyomozók ezt a szálat tovább nem vizsgálták. Azt a Népszabadság írta meg elsőként, hogy egy új DNS-mintavételi eljárásnak köszönhetően sikerült D. Lajos DNS-ét kimutatni azon a pokrócon, amelyen Balla Irma holtteste feküdt. Magyar György, Schönstein Sándor jogi képviselője a nyomozás lezárása után úgy nyilatkozott a PestiSrácok.hu-nak, hogy ha D. Lajos ügyében jogerős döntés születik, perújítást fognak kezdeményezni, hogy védence ne bizonyítottság, hanem bűncselekmény hiányában legyen végérvényesen felmentve. Ezt követően lehet esetleg fellépni azért a személyiségi jogi sérelemért, amit azzal okoztak Schönstein Sándornak, hogy ártatlanul anyagyilkosnak bélyegezték meg. A fiú a Magyar Nemzetnek évekkel ezelőtt úgy nyilatkozott, „megsemmisült a hite” az igazságszolgáltatásban, hiszen szerinte ma bárki úgy járhat, mint ő, és a hatóságok érthetetlenül összetákolt nyomozati anyaga alapján elítélhetik olyasmiért, amit el sem követett.

További friss információk
Féltékenységből brutálisan összeverte élettársát
Kiskorúra támadt a pilisi állomáson egy férfi
Cigány rabló a járókelőknek: „csak viccelődünk”
Végzetes lett az idős férfinak adott pofon
Emberölés Komádiban
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat