Ma: 2024.04.18.
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info






 
Vissza a főoldalra
Lopásból rablás
Privatkopo.hu 2019. 02. 07. 7:58:00

A Kiskunfélegyházi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztályán 2019. február 5-én, kora délután őrizetbe vettek egy 24 éves helyi lakost. A férfi megalapozottan gyanúsítható azzal, hogy az egyik üzletben több árucikket rejtett a ruházatába, majd fizetés nélkül akart távozni.



A lopást az alkalmazottak észrevették, és felszólították a tolvajt a termékek visszaadására. Az elkövető néhány dolgot elővett a ruházatából, majd megpróbált elmenekülni. Az eladók - a vásárlók közreműködésével - először megállították az ismeretlent, aki azonban több embert félrelökve kiszaladt az ajtón és végül sikerült elhagynia a helyszínt.

A nyomozók a beszerzett kamerafelvételek segítségével beazonosították, a közterületen szolgálatot teljesítő körzeti megbízottak pedig rövid időn belül elfogták a rablás bűntett elkövetésével megalapozottan gyanúsítható férfit, akit - kihallgatását követően - őrizetbe vettek, és előterjesztést tettek letartóztatásának indítványozására - tájékoztatott a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság.

További friss információk
Megütötte barátnőjét, így bukott le a díler
4 év szabadságvesztésre ítélték az idős asszonyt kifosztó cigányt
Tíz drogdíler rendőrkézen
Életveszélyesen bántalmazta csecsemőjét az „anya”
Féltékenységből brutálisan összeverte élettársát
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat