Ma: 2024.02.15. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Hírmix
Letelepedésre „használják” a magyar nőket az afrikai drogdílerek
Híradó 2012. 06. 14. 9:02:00

Le kell számolni azzal a tévhittel, hogy létezik könnyű drog és kemény drog - ezt mondta az Emberi Erőforrások Minisztériuma ifjúságügyi főosztályának vezetője a témában rendezett budapesti kiállításon. Téglásy Kristóf arra figyelmeztetett, hogy minden kábítószerhez hozzá lehet szokni, és minden drognak súlyos hatása lehet a későbbiekben.



A főosztályvezető elmondta, hogy a fiatalok egyre korábban próbálják ki a különböző kábító hatású szereket, és a felmérések szerint a 14-17 éves korosztályban már minden harmadik fiatalnak van ilyen tapasztalata. Hozzátette: azt kell megértetni a fiatalokkal, hogy aki kábító hatású szerrel él, azt a szer megváltoztatja, és onnantól kezdve már nem ő irányítja az életét. Arról beszélt, hogy nem tudnak a fiatalok helyett dönteni, de fel kívánnak mutatni értékeket, kapaszkodókat, amelyek segítségével azok a szermentes élet mellett dönthetnek.

A dizájner drogok terjesztésének áprilisi betiltására utalva a főosztályvezető azt mondta, a kormány hatékony választ adott az úgynevezett C-lista megjelenítésével és azzal, hogy már az új szereknek az országba való behozatala, továbbá átvitele, kereskedelme is büntetendő. Utalt arra is, hogy C-lista megjelenése utáni hetekben csaknem a tizedére esett vissza a toxikológiai osztályokra ilyen drogok miatt bekerülők száma. Az ún. C-lista az április 2-i kormányrendeletben jelent meg, és a tiltott pszichoaktív anyagokat tartalmazza.

Téglásy Kristóf minderről a Bodies2 kiállításhoz kapcsolt drogprevenciós kiállításon beszélt, ahol az újságíróknak bemutatták a témában meghirdetett országos kisfilmkészítő verseny egyik díjazott alkotását. A zsűrizett kisfilmeket a www.designerdrog.hu internetes oldalon tették közzé.

Az afrikai dílerek főként vadkendert, a vietnámiak kokaint terjesztenek

Fülöp Valter, Budapest rendőrfőkapitányának bűnügyi helyettese arról beszélt, hogy a rendőrség erre szakosodott egysége a fővárosban mintegy 150 eljárást indít évente kábítószer-terjesztők, -termesztők, -kereskedők ellen, és ezekben az eljárásokban tavaly ötven terjesztő került előzetes letartóztatásba. Elmondta, hogy a magyarországi drogpiacra jellemző a külföldi, főleg az afrikai és vietnámi terjesztők jelenléte. Közlése szerint az előbbiek főként a marihuána alapanyagául szolgáló vadkendert termesztenek, illetve terjesztenek, utóbbiak pedig főképp kokaint. Mindkét kör zárt közösséget alkot, ezért nagyon nehéz ezekhez hozzáférni - tette hozzá.

Nőket használnak ki az afrikai dílerek

Kitért arra: az afrikai drogterjesztőkre jellemző, hogy magyar nőkkel ismerkednek össze, hogy velük élettársi kapcsolatot, házasságot kössenek, és így letelepedhessenek Magyarországon. A nőket pedig arra "használják", hogy Dél-Amerikából futárként drogok csempésszenek. Tavaly Budapesten 18 kábítószer-terjesztő afrikait fogtak el.

A dizájner drogok felé tolódott a fogyasztás

Fülöp Valter arról is beszélt, hogy az elmúlt években a drogpiac átstrukturálódott, és a klasszikus drogok irányából a pszichoaktív anyagok, a dizájner drogok felé tolódott el a fogyasztás, ugyanakkor még nagymértékben jelen vannak a különböző amfetaminszármazékok és a marihuána is. Szerinte a bűnüldözőknek nem lehetnek illúzióik a dizájner drogokat árusító boltok bezárása után sem, mert a terjesztők feltehetően magánlakásokban kereskednek, és az interneten próbálnak drogokat kínálni, ez pedig a rendőrségnek újabb kihívásokat jelent.

A szervezők tájékoztatása szerint azért kapcsolták a Bodies2 kiállításhoz a drogprevenciós eseményt, mert az előbbi a testtudatosságra, az egészségre próbálja a figyelmet irányítani, míg az utóbbi azzal szembesíti, sokkolja a látogatókat, hogy hova vezethetnek a drogok, a függőségek.

További friss információk
Tizenévesek akartak kirabolni egy 18 éves fiatalembert
Gyermekpornográfia elkövetőjével szemben emelt vádat az ügyészség
Letartóztatásba került az embercsempész banda vezére
Fogva tartotta, megütötte, megrugdosta és ollóval bántalmazta volt feleségét
Egy év alatt több százszor zaklatta volt élettársát
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat