Ma: 2024.02.15. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Hírmix
Lakásmaffia kergette a halálba
Blikk 2011. 10. 15. 10:51:00

A lakásmaffia kergethette a halálba azt a metróvezető asszonyt, aki múlt héten ugrott ki kilencedik emeleti lakásából, a kilakoltatás elől menekülve. S. Éva jelzáloghitelt vett fel otthonára, amit nemrégiben elárvereztek. A nő a végrehajtó elől a halálba ugrott.



A Magyar Szociális Fórum most gyűjtést kezdeményezett az asszony temetésére, 21 éves lánya ugyanis nem tudja kifizetni a végső búcsú számláit. A szervezet ebből az alkalomból találkozott S. Éva lányával, aki megmutatta édesanyja utolsó SMS-ét, amit közvetlenül öngyilkossága előtt küldött. Ez állt benne: „Nagyon szeretlek, de már nem bírom ezt az igazságtalanságot. Bocsáss meg nekem!"

- Anyám többször említette nekem, hogy a lakásmaffiát sejti az ügy hátterében — mondta a lány. - Voltak hónapok, amikor egyetlen fillért sem kapott kézhez a fizetéséből, mert egész járandóságát levonták tartozás címén. Három munkát vállalt, mégsem keresett annyit, hogy törleszteni tudja 2006-ban felvett 4,8 millió forintos tartozását, amelyet 2007-ben kiváltott egy svájcifrank-alapú 5,5 millió forintos hitellel. A bank felmondta a szerződését. A tulajdoni lap szerint tartozása 134 ezer 618 forint főkövetelésből és járulékaiból állt - közölte S. Éva lánya.

További friss információk
Tizenévesek akartak kirabolni egy 18 éves fiatalembert
Gyermekpornográfia elkövetőjével szemben emelt vádat az ügyészség
Letartóztatásba került az embercsempész banda vezére
Fogva tartotta, megütötte, megrugdosta és ollóval bántalmazta volt feleségét
Egy év alatt több százszor zaklatta volt élettársát
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat