Ma: 2024.03.28. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Hírmix
Megerőszakolta a 22 éves kuncsaft a 41 éves prostituáltat
Zsaru 2014. 07. 19. 10:22:00

Megkötözött és meg­erőszakolt egy 41 éves prosti­tuáltat egy 22 esztendős főiskolás Budapesten. A gyömrői nő interneten hirdette szolgáltatásait: erotikus masszázst kínált.



Július 7-én hívta fel a kuncsaft, és negy­venöt perc múlva már ott is volt a nő lakásán.

A félénknek tűnő fiatalembernek ezután azt mondta a masszőz, hogy zuhanyozzon le, amíg ő előkészül. Ezután azonban váratlan dolog történt: N. Dániel leütötte a nőt, ragasztószalaggal megkötözte kezét-lábát, a száját pedig betapasztotta. Letépte a prosti ruháit, majd megerőszakolta. A nő telefonját magához vette, majd távozott.

Az áldozat kiszabadulása után feljelentést tett, a rendőrség pedig a fiatalember nyomába eredt. Keresték szülei győri lakásán és barátnője pesti albérletében is, hiába. Hálószobájában ruhaszárító kötélre bukkantak, ami az ágyra volt kötve.

N. Dániel a kedvesével is űzött kikötözős szexjátékokat. Végül két nappal később kattant a férfi kezén a bilincs. Szexuális erőszak és személyi szabadság megsértése miatt indult ellene eljárás.

(Fotó: illusztráció)

További friss információk
3,5 millió forintért megvásárolta szerelmét, aztán halálra verte annak volt élettársát
Kiskorú fiúkkal ismerkedett és végzett szexuális cselekményeket egy „férfi”
Családi vállalkozásban kereskedtek a kábítószerekkel
Már megint a legendás cigány gyerekszeretet: kegyetlen szülőket ítéltek el
Pillangókést dobott a barátnője felé
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat