Ma: 2024.02.17. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Hírmix
Emberölés miatt keresi a rendőrség Koós Lászlót (fotó)
police.hu 2017. 05. 15. 7:02:00

A Budapesti Rendőr-főkapitányság Nyomozó Főosztálya eljárást folytat emberölés bűntett elkövetésének gyanúja miatt a 28 éves budapesti Koós László ellen.



Ahogy arról korábban beszámoltunk, 2017. május 12-én, 10 óra 44 perckor érkezett bejelentés, hogy egy Budapest XXI., Völgy utcai lakóház első emeletén egy ott lakó 57 éves nőt holtan találtak.  A sértett halálát az orvosszakértői vélemény szerint idegenkezűség okozta. 

A Budapesti Rendőr-főkapitányság nyomozói beazonosították a bűncselekmény feltételezett elkövetőjét, a budapesti Koós Lászlót. A férfi jelenleg ismeretlen helyen tartózkodik, felkutatására tett eddigi intézkedések nem vezettek eredményre, ezért a rendőrség elfogatóparancsot adott ki ellene.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság kéri, hogy aki a képen látható Koós László jelenlegi tartózkodási helyével kapcsolatban információval rendelkezik, névtelensége megőrzése mellett tegyen bejelentést az ingyenesen hívható 06-80-555-111 „Telefontanú” zöld számán, a 107 vagy a 112 központi segélyhívó telefonszámok valamelyikén.

További friss információk
Kétszer raboltak ki egy kiskorút a cigánybűnözők
Ukrán vendégmunkás erőszakolt meg egy debreceni nőt
Tizenévesek akartak kirabolni egy 18 éves fiatalembert
Gyermekpornográfia elkövetőjével szemben emelt vádat az ügyészség
Letartóztatásba került az embercsempész banda vezére
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat