Ma: 2024.04.19. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Hírmix
Vádat emel a Központi Nyomozó Főügyészség a kiskunhalasi lövöldöző ellen
HP 2016. 12. 06. 12:42:00

Vádat emel a Központi Nyomozó Főügyészség azzal a férfival szemben, aki tavasszal több lövést adott le gépkarabéllyal a Kiskunhalasi Járási Ügyészség és Kiskunhalasi Járásbíróság közös épületében. A vádhatóság többek között emberölés előkészülete, hivatalos személy védelmére kelt személy sérelmére elkövetett emberölés kísérlete, valamint lőfegyverrel és lőszerrel való visszaélés miatt is büntetné az elkövetőt.



A vádirat lényege szerint a férfi március 16-án azzal a szándékkal jelent meg az épületben, hogy megölje a Kiskunhalasi Járási Ügyészség vezető ügyészét, akinek a korábbi feljelentései kapcsán tett intézkedéseivel elégedetlen volt.

Elhatározásának végrehajtásához a vádlott egy papírdobozban magával vitte a helyszínre az engedély nélkül tartott gépkarabélyát, valamint összesen 240 darab lőszert, amelyekből 18 darabot be is tárazott a fegyverbe. Az ügyfélfogadó térbe lépve közölte a biztonsági őrrel, hogy a vezető ügyészt keresi, majd a csomagátvizsgálás során a papírdobozból elővette a gépkarabélyt, csőre töltötte, és a biztonsági őrre irányítva felszólította őt, hogy vezesse a vezető ügyészhez. A biztonsági őr a hátára irányított fegyverrel elindult a lépcsőn felfelé, miközben a vádlott hátulról követte. A második lépcsőfordulóhoz érve utolérte őket a portásfülkében tartózkodó bírósági gondnok, aki - azért, hogy a vádlottat az általa eltervezett cselekményben megakadályozza - megragadta a fegyver csövét, és megpróbálta azt a vádlottól elvenni. Dulakodás alakult ki közöttük, amelynek során a vádlott a fegyver csövét mindvégig a gondnok testének irányába próbálta meg nyomni, és több lövést is leadott. A vádlott és a gondnok ezt követően elestek a lépcsőn, majd legurultak egy földszinti tárgyalóterem elé, ahol tovább dulakodtak, de a gondnoknak közben sikerült a tárból kiürítenie a lőszereket, majd az ott tartózkodó két rendőr segítségével lefegyvereznie a vádlottat. A cselekmény során személyi sérülés nem történt.

A jelenleg is előzetes letartóztatásban lévő vádlott cselekménye akár életfogytig tartó szabadságvesztéssel is büntethető.

További friss információk
Megütötte barátnőjét, így bukott le a díler
4 év szabadságvesztésre ítélték az idős asszonyt kifosztó cigányt
Tíz drogdíler rendőrkézen
Életveszélyesen bántalmazta csecsemőjét az „anya”
Féltékenységből brutálisan összeverte élettársát
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat