Az alábbiakban a Gödöllő járási gyámhivatal irodájában lezajlott - rejtett technikával rögzített - beszélgetés szó szerinti leiratát közöljük.

A hivatalt felkereső, a most 3 éves kisfia édesapjától különélő édesanya - egyebek mellett - arra szeretett volna választ kapni, ha baj van, ki védi meg a kisgyermekét?

L. I. (a gyámhivatal munkatársa): „Ez nem veszélyeztetési ügy egyébként, hogy ha a kapcsolattartó szülő, tehát a külön élő szülő veszélyezteti úgymond a gyereket. Az nem veszélyeztetési ügy, mert én azt vizsgálom, hogy az ön, mint nevelő gondozó család, vagy szülő környezetében van-e veszélyeztető tényező. Ez a kapcsolattartási ügyben probléma, vagy ügy, mert igazából, hogy Ő a kapcsolattartási ideje alatt veszélyezteti a gyereket, éss ez, mondjuk ebben az esetben, a bíróságra tartozik. (…) Mi veszélyeztetési ügyben a gyereknek a lakókörnyezetében vizsgálunk.

K. G. (anya): „De nincsen elhelyezve a kisgyerek. és amíg nincsen elhelyezve, addig mind a ketten gondozó szülők vagyunk.”

L. I. (a gyámhivatal munkatársa): „Én csak azt tudom vizsgálni, mivel önnek, ön van a gyerekkel és az apuka nem tartózkodik ott.”

K. G. (anya): „Én ezt értem, de mit tudok akkor csinálni, hogy ha teszek 3 feljelentést, 9 panaszt és se a rendőrség se a gyámhatóság nem segít?”

L. I. (a gyámhivatal munkatársa): „De ez még nem történt, meg hogy segített, vagy nem segített.”

K. G. (anya): Július 19.-én erre léptem ki az ajtón (és egy, a kertjében álló fán lógó akasztófakötél fotóját mutatja be a gyámhivatal munkatársának). Remélem, amikor majd ott fogok lógni a kötélnek a végén…”

L. I. (a gyámhivatal munkatársa): „Csak nem. azért az ilyenek…”

K. G. (anya): „…valaki majd a jelzőrendszerből, vagy a gyámhatóságtól, vagy a rendőrségtől vagy a bíróságtól…”

L. I. (a gyámhivatal munkatársa): „De ez kinek szól egyébként? Ezzel a gyerek van veszélyeztetve, vagy ön? (amennyiben az anyát életveszélyesen fenyegetik, az a gyerekre nem veszélyes? - a szerk.)

K. G. (anya): „Gondolom, hogy ez nem a gyereknek szól, hanem nekem. Valószínű.”

L. I. (a gyámhivatal munkatársa): „De akkor feljelentést kell tenni!”

K. G. (anya): „Hiába teszek feljelentést! Ezt mondom, hogy hiába megyek a rendőrségre.”

L. I. (a gyámhivatal munkatársa): „Ezt a hatóság nem tudja felülvizsgálni.”

K. G. (anya): „Na, ez az. Akkor hova tudok fordulni?”

L. I. (a gyámhivatal munkatársa): „Egy felnőtt ember ellen követték el ezt a dolgot. Ön ellen, nem? Ez nem a gyámhivatalra tartozik. Akkor tartozna a gyámhivatalra, ha mondjuk, a gyerek elérné azt a kötelet.”

K. G. (anya): „Akkor én valamit nem értek. Egyedül én vagyok az egyetlen ember, aki veszélyeztetheti a gyereket, a saját gyermekemet?”

L. I. (a gyámhivatal munkatársa): „A gondozó szülő. A kapcsolattartás alkalmával a kapcsolattartó szülő.”

K. G. (anya): „Én már lassan ott tartok, hogy nem tudom megvédeni a gyerekemet, és a kis tyúkszaros életemért könyörgök, hogy valaki segítsen. Itt vannak a feljelentéseim, tessék, mindet elutasították.”

L. I. (a gyámhivatal munkatársa): „De a gyerek életét veszélyezteti valami?”

K. G. (anya): „Az nem veszélyeztetés, ha az apa életveszélyesen megfenyegeti az anyát?”

L. I. (a gyámhivatal munkatársa): „Önt?”

K. G. (anya): „Hát ez kinek szólhat?”

L. I. (a gyámhivatal munkatársa): „De a rendőrségen feljelentést tett.”

K. G. (anya): „Hiába teszek feljelentést, ha elutasítják az összeset. Panaszt teszek és az ügyészség is elutasít. Jövök a gyámhatósághoz, és nem segít senki…”

L. I. (a gyámhivatal munkatársa): „Lefolytattuk az eljárást. Elment önhöz a családgondozó kapcsolattartást nézni.

K. G. (anya): „Igen, eljött a családgondozó és megkérdeztem tőle, tudja-e hogy miért van itt. Azt válaszolta, azért, hogy megnézze, a láthatások milyen légkörben zajlanak.”

L. I. (a gyámhivatal munkatársa): „Igen, hiszen a kapcsolattartó apuka a kapcsolattartás alkalmával találkozik a gyermekkel.”

K. G. (anya): „Én ezt értem. Azt nem értem, hogy mikor lesz az, hogy valaki valóban segíteni fog nekünk.”

L. I. (a gyámhivatal munkatársa): „Elhiszi egyébként, hogy a családgondozó azért volt ott, ráadásul ő gyerekjóléti szolgálat vezetője, és ráadásul olyan időpontokban volt, amikor neki egyébként nem is kell dolgozni (nyilván nem az anya tehet arról, hogy a kapcsolattartás időpontját nem a gyerekjóléti szolgálat vezetőjének munkaidejéhez igazították - a szerk.), tehát ő személy szerint szerette volna azt vizsgálni, amire Ön egyébként jelzést adott, hogy az apuka veszélyezteti-e a kapcsolattartások alkalmával a gyereket.”

K. G. (anya): „Megkérdeztem tőle, hogy ismeri-e a panaszaim tartalmát. Azt mondta, hogy nem. Én azt szeretném tudni, ha tényleg baj van és velem tényleg történik, valami, akkor ki fogja megvédeni a gyerekemet? Akkor mi lesz vele? A jelzőrendszerben…”

L. I. (a gyámhivatal munkatársa): „Az apuka szereti a gyerekét…”

K. G. (anya): „A jelzőrendszerben lesz egyetlen ember is, aki azt fogja mondani, hogy hoppá, ezt megelőzhettük volna?”

L. I. (a gyámhivatal munkatársa): „De nincsen olyan dolog egyébként, amitől meg kéne védeni a gyerekét.”

K. G. (anya): „Nincs, persze… Lehet, hogy egyszer tényleg ott fogok lógni a kötél végén. És?”

L. I. (a gyámhivatal munkatársa): „Ne vicceljen már, ne mondjon már ilyet!”

K. G. (anya): Hát viccből az ember nem akaszt ki egy akasztófakötelet a kert végébe.

P.-né M. J. (a gyámhivatal másik munkatársa): „De egyébként az sem biztos, hogy az apa akasztotta azt oda ki.”

K. G. (anya): „Akkor ki? Kettőnknek van kulcsa a kerthez.”

P.-né M. J. (a gyámhivatal másik munkatársa): „Azért nem csinál a rendőrség semmit, mert nem tudja bizonyítani, hogy ki volt az. Nekünk, mint gyámhivatalnak az a feladatunk, hogy azt vizsgáljuk, hogy a lakókörnyezetben van-e veszélyeztető tényező. Itt igazából a veszélyeztetés során azért nem tudunk mit vizsgálni, hiszen kapcsolattartónak a kapcsolattartások alkalmával van felelőssége. Amit egyébként a bíróság is vizsgál a gyermek elhelyezési perben.

L. I. (a gyámhivatal munkatársa): „Elnézést, nekem mennem kell, mert értekezlet van.”