Ma: 2024.03.28. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Hírmix
Előbb kifosztotta a magatehetetlen férfit, majd eljátszotta az „irgalmas szamaritánust”
Privatkopo.hu 2021. 02. 19. 8:55:00

A Nagykátai Járási Ügyészség vádat emelt egy nő ellen, aki először kifosztott egy eszméletlen embert, majd - felébresztve áldozatát - segítségére volt.



A vádirat szerint az elkövető - még 2020 áprilisában - Tápiószecső egyik utcájában észlelte, hogy az ittas sértett elesett és rövid ideig eszméletét veszítette. Ezt kihasználva a fekvő, magatehetetlen emberhez lépett és átkutatta a zsebeit, majd magához vette a sértett mobiltelefonját, valamint pénztárcáját.

Ezután felsegítette az éppen magához térő sértettet, hogyléte felől érdeklődött és még támogatta is néhány méteren keresztül, nehogy újra elessen, majd a helyszínt - az elvett értékekkel együtt - elhagyta.

A nagykátai rendőröknek a sértett segítségével végül sikerült elszámoltatniuk az elkövetőt, aki ellen a Nagykátai Járási Ügyészség kifosztás bűntette miatt emelt vádat.

További friss információk
3,5 millió forintért megvásárolta szerelmét, aztán halálra verte annak volt élettársát
Kiskorú fiúkkal ismerkedett és végzett szexuális cselekményeket egy „férfi”
Családi vállalkozásban kereskedtek a kábítószerekkel
Már megint a legendás cigány gyerekszeretet: kegyetlen szülőket ítéltek el
Pillangókést dobott a barátnője felé
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat