Ma: 2024.04.07. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Hírmix
Vádat emeltek a brutális készenlétis rendőrökkel szemben
privatkopo.hu 2012. 04. 12. 8:41:00

A Kecskeméti Törvényszéken tárgyalják annak a két készenléti rendőrnek az ügyét, akik a vádirat szerint összevertek és megrugdostak két igazoltatás alá vont férfit a kelebiai vasútállomáson.



A nyíregyházi és budapesti illetőségű törzsőrmesterek, akik az Országos Rendőr-főkapitányság Készenléti Rendőrségéhez tartoznak, a tavaly novemberben egy Belgrádba tartó nemzetközi gyorsvonaton láttak el éjszakai vonatkísérő szolgálatot.

A vonat éjfélkor érkezett a kelebiai vasútállomásra, ahol a szemközt lévő szórakozóhelyen egy kisebb csoportosulás miatt intézkedtek. Előbb egy keceli férfi bilincseltek meg, majd a kelebiai rendőrökkel együtt igazoltatás alá vontak egy helybéli férfit is, akiket a szomszédságban lévő helyi határrendészeti kirendeltségre állítottak elő.

A vádirat szerint a két rendőr a vasútállomáson, majd a határőrizeti kirendeltségen összeverte a két előállított személyt, akik később feljelentést tettek a nyomozó ügyészségen a rendőrök ellen: arról számoltak be, hogy ütötték, rugdosták őket. Az nyomozó ügyészség vizsgálata megalapozottnak találta a rendőrök elleni feljelentést, a napokban emelt vádat a Kecskeméti Törvényszéken a két rendőr ellen.

Hivatalos eljárásban elkövetett bántalmazással és könnyű testi sértéssel vádolják őket. A nyomozó ügyészség felfüggesztett börtönbüntetést kért a rendőrökkel szemben.

(Fotó: illusztráció)

További friss információk
3,5 millió forintért megvásárolta szerelmét, aztán halálra verte annak volt élettársát
Kiskorú fiúkkal ismerkedett és végzett szexuális cselekményeket egy „férfi”
Családi vállalkozásban kereskedtek a kábítószerekkel
Már megint a legendás cigány gyerekszeretet: kegyetlen szülőket ítéltek el
Pillangókést dobott a barátnője felé
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat