Ma: 2024.02.15. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Hírmix
Ez a pintéri „rend”: fényes nappal késelték halálra a városháza gondnokát Kiskunhalason
Halasmédia 2011. 08. 18. 16:50:00

Már a kiérkező mentők sem tudtak segíteni azon a halasi férfin, akit eddig ismeretlen körülmények között szúrtak meg Kiskunhalas belvárosában ma délután.



Ma 13 óra után, Kiskunhalas központjában, egy 51 éves helyi lakos férfit szúrt sebbel holtan talált egy boltban dolgozó nő, aki bejelentést tett a Kiskunhalasi Rendőrkapitányságra, illetve értesítette a mentőket is.

A Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztályának nyomozói megkezdték a szemlét, az adatgyűjtést, és a körülmények tisztázását. Az ügyben emberölés gyanúja merült fel.

Kiderült: a városháza 51 éves gondnoka az áldozat.

További friss információk
Tizenévesek akartak kirabolni egy 18 éves fiatalembert
Gyermekpornográfia elkövetőjével szemben emelt vádat az ügyészség
Letartóztatásba került az embercsempész banda vezére
Fogva tartotta, megütötte, megrugdosta és ollóval bántalmazta volt feleségét
Egy év alatt több százszor zaklatta volt élettársát
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat