Ma: 2024.04.05. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Hírmix
Az álhírek megosztása, továbbítása is bűncselekmény lehet - nyomoznak a hamisított Kásler-levél ügyében
Privatkopo.hu 2020. 03. 31. 10:03:00

Az EMMI minisztere levelének meghamisított verziója terjed a közösségi médiában. A rendőrség közveszéllyel fenyegetés bűntett miatt nyomoz. A KR NNI Kiberbűnözés Elleni Főosztálya figyeli a koronavírus-járvánnyal kapcsolatos álhíreket az interneten. Amennyiben bűncselekmény gyanúját állapítják meg, eljárást indítanak az elkövetővel szemben.



Dr. Kásler Miklós, az Emberi Erőforrások Minisztériumának minisztere 2020. március 21-én hivatalos levelet küldött a halottvizsgálatot végző orvosok részére, amelyben az új koronavírusban szenvedő elhunytak vizsgálatával kapcsolatban határozta meg az eljárásrendet.

A közösségi oldalakon a levél meghamisított verziója kering, ami valótlanul állítja, hogy a koronavírus-fertőzésben elhunyt személyek számát nem lehet nyilvánosságra hozni, halálozási okként más betegségeket kell megjelölni. A levél a COVID-19 következtében elhunytak számáról is hamis számot, a valódi adat többszörösét közli.

Az ügyben a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) közveszéllyel fenyegetés bűntett elkövetésének gyanúja miatt folytat eljárást. A nyomozók eddig számos tanút hallgattak ki, és a bűncselekmény elkövetésével összefüggésbe hozható adathordozókat foglaltak le.

A KR NNI Kiberbűnözés Elleni Főosztálya folyamatosan figyeli az új koronavírus-járvánnyal kapcsolatos álhíreket az interneten. Amennyiben bűncselekmény gyanúját állapítják meg, úgy eljárást indítanak az elkövetővel szemben.

Mindenkinek egyéni felelőssége, hogy mit oszt meg a közösségi médiában, milyen tartalmakat küld tovább. A világhálón egy rosszindulatú vagy meggondolatlan megosztás akár bűncselekményt is megvalósíthat.

További friss információk
3,5 millió forintért megvásárolta szerelmét, aztán halálra verte annak volt élettársát
Kiskorú fiúkkal ismerkedett és végzett szexuális cselekményeket egy „férfi”
Családi vállalkozásban kereskedtek a kábítószerekkel
Már megint a legendás cigány gyerekszeretet: kegyetlen szülőket ítéltek el
Pillangókést dobott a barátnője felé
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat