Ma: 2024.02.16.
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info






 
Vissza a főoldalra
Kalandosra sikeredett egy horgásztói szórakozás Borsodban
Privatkopo.hu 2018. 09. 26. 10:32:00

A Szerencsi Járási Ügyészség vádat emelt egy 31 éves férfi ellen súlyos testi sértés bűntette miatt.



A vádirati tényállás szerint a vádlott 2018. április hónap elején, a reggeli óráktól kezdve családi, illetve baráti körben Szerencs-Ond külterületén található horgásztónál szórakozott, és ittas állapotba került.

A társaság tagjai közül egy személy - a későbbi sértett - szintén ittas állapotban szóváltásba keveredett a többiekkel, majd a délutáni órákban egyedül hazaindult. A vádlott és a sértett testvére megpróbálták visszatartani, ez nem járt sikerrel, ezután amikor a gépjárművel hazaindultak, a vádlott észlelte az út szélén közlekedő sértettet, akit ismét arra hívott fel, hogy menjen velük haza. A vádlott a sértett férfit a jármű felé terelte, de ő ellenállt és elesett, ezután segítségért kiabált azzal, hogy őt bántalmazzák.

A vádlott visszaült a kocsiba, aztán mégis úgy döntött, hogy a sértettet hazaviszi, de ebbe a sértett továbbra sem egyezett bele, és mivel nem hagyták békén, felmászott egy villanyoszlopra. A vádlott utánanyúlt, a lábainál fogva a földre rántotta, és egy alkalommal, ököllel arcon ütötte. A sértett gyalogosan elment a helyszínről, de útközben rosszul lett, ezért egy közeli lakóházban kért segítséget, így a mentők kórházba szállították.

Az ütés következtében a sértett a bal állkapocstest törését és jobb alsó őrlőfoga traumás elvesztését szenvedte el.

A vád tárgyát képező súlyos testi sértés bűntette 3 évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő. Mivel a vádlott a bűncselekmény elkövetését beismerte, szabadlábon van, az ügy megítélése egyszerű, és a büntetés célja tárgyalás nélkül is elérhető, az ügyészség az új büntetőeljárási törvényben szabályozott büntetővégzés meghozatalára irányuló eljárás keretében, tárgyalás mellőzésével pénzbüntetés kiszabására tett indítványt.

További friss információk
Ukrán vendégmunkás erőszakolt meg egy debreceni nőt
Tizenévesek akartak kirabolni egy 18 éves fiatalembert
Gyermekpornográfia elkövetőjével szemben emelt vádat az ügyészség
Letartóztatásba került az embercsempész banda vezére
Fogva tartotta, megütötte, megrugdosta és ollóval bántalmazta volt feleségét
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat