Ma: 2024.02.15. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Hírmix
Játékpisztollyal rabolt közel 10 milliót, most ítéletre vár
HP 2011. 10. 31. 7:49:00

Novemberben kezdődik a Pest Megyei Bíróságon annak a férfinek a pere, aki egy játékpisztollyal rabolt ki több élelmiszerüzletet, majd takarékszövetkezetet.



A vádirat szerint a férfinek jelentős magántartozásai voltak, amikhez hozzájöttek még kis cégének tartozásai is, ezért döntött úgy, hogy rablással szerez pénzt. 2009 nyarától kezdődően, először kisebb élelmiszerüzleteket rabolt ki játékpisztollyal, ám a zsákmány kevésnek bizonyult, így később pénzintézeteket rabolt ki. Először egy újlengyeli takarékszövetkezetből zsákmányolt csaknem 2,3 millió forintot, majd 2009 őszén, 2010 januárjában és júniusában rabolt a játékpisztollyal, összesen közel 10 millió forintot. Jelentős értékre elkövetett rablás és más bűncselekmények miatt, november 22-én kezdődik a férfi tárgyalása a Pest Megyei Bíróságon.

További friss információk
Tizenévesek akartak kirabolni egy 18 éves fiatalembert
Gyermekpornográfia elkövetőjével szemben emelt vádat az ügyészség
Letartóztatásba került az embercsempész banda vezére
Fogva tartotta, megütötte, megrugdosta és ollóval bántalmazta volt feleségét
Egy év alatt több százszor zaklatta volt élettársát
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat