Ma: 2024.04.07. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Hírmix
Aggasztó méreteket öltött az iskolai erőszak
MTI 2011. 10. 24. 8:55:00

A gyermekek 70 százaléka - sértettként vagy elkövetőként - részese volt iskolai erőszaknak.



Magyarországon éves szinten csaknem húszezer agresszív bűncselekmény válik ismertté, amelyek közül hivatalosan mindössze 20-30 kötődik iskolákhoz. Az esetek azonban szaporodnak és a látencia továbbra is igen magas. Vagyis valójában jóval több atrocitás éri a gyerekeket és a pedagógusokat az oktatási intézményekben, mint amennyi a hatóság tudomására jut - írta a Magyar Nemzet.

Az iskolai agresszió sokkal aggasztóbb méretű, mint az a bűnügyi statisztikákból kiolvasható - írta a lap, idézve egy 1100 gyermekre kiterjedő felmérést, amely szerint a válaszadók 70 százaléka már részese volt iskolai erőszaknak, 30 százaléka pedig szemlélője volt az eseményeknek. Több mint félezer gyerek nyilatkozott úgy, hogy ő erőszakoskodott másokkal, áldozatnak pedig 278 vallotta magát. Egy másik felmérés szerint azért csak az esetek töredéke válik ismertté, mert a pedagógusok, iskolavezetők igyekeznek eltussolni az iskola hírnevét rontó erőszakos eseteket

A lap összeállításában felidézi: Hajdú-Biharban, Szabolcsban és Jász-Nagykun-Szolnok megyében a leggyakoribbak az agresszív cselekmények. A negatív statisztika élén Hajdú-Bihar áll, ahol ezer ismertté vált bűncselekményből 432 az erőszakos, a rablások 40 százalékát fiatal- és gyermekkorúak követik el, és minden hetedik erőszakos bűncselekmény elkövetője 18 év alatti, ráadásul a számuk egyre nő.

További friss információk
3,5 millió forintért megvásárolta szerelmét, aztán halálra verte annak volt élettársát
Kiskorú fiúkkal ismerkedett és végzett szexuális cselekményeket egy „férfi”
Családi vállalkozásban kereskedtek a kábítószerekkel
Már megint a legendás cigány gyerekszeretet: kegyetlen szülőket ítéltek el
Pillangókést dobott a barátnője felé
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat