Ma: 2024.04.07. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Hírmix
Diáklányt bántalmazott egy kaposvári iskolaigazgató
sonline.hu 2011. 11. 15. 7:38:00

Garázdaság és más bűncselekmények miatt emelt vádat a kaposvári ügyészség a Berzsenyi iskola igazgatója ellen, aki az idén május 16-án, az iskola folyosóján az óraközi szünetben észrevett egy almadarabot, amit a tanulók közül valaki a folyosó falának dobott és otthagyott.



A vádlott megkérdezte a folyosón tartózkodó gyerekeket, ki dobta el az almát, ám senki nem vállalta magára, ettől a vádlott indulatos lett, és egyre mérgesebben kérdezgette ismételten a sértett lányt és osztálytársait, jelezve, nem hisz nekik. Ezután azt mondta a jelenlévőknek, hogy kijelöl pár tanulót, akik felszedik az almát a földről. A sértett ekkor felvette az almadarabot a földről, elindult vele a szemeteshez, s közben azt mondta a z igazgatónak: „Maga is itt volt és maga sem látta”.

Erre a vádlott még indulatosabb lett, a lányt a hajánál fogva visszarántotta, majd tenyérrel háromszor arcon ütötte, s közben felszólította, ismételje meg az előbbi mondatát, mire a sértett elismételte a fenti mondatot. Az igazgató ezek után még legalább négyszer arcul ütötte a gyereket, akinek vérezni kezdett az orra, ennek ellenére a vádlott tovább ütötte. Végül közölte a kislánnyal - akinek nyolc napon belül gyógyuló sérülései keletkeztek - megérdemelte, amit kapott, és legközelebb biztos nem fog visszabeszélni.

További friss információk
3,5 millió forintért megvásárolta szerelmét, aztán halálra verte annak volt élettársát
Kiskorú fiúkkal ismerkedett és végzett szexuális cselekményeket egy „férfi”
Családi vállalkozásban kereskedtek a kábítószerekkel
Már megint a legendás cigány gyerekszeretet: kegyetlen szülőket ítéltek el
Pillangókést dobott a barátnője felé
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat