Ma: 2019.12.07.
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info






 
Vissza a főoldalra
Iskola helyett drogozni ment a „jövő reménysége”, majd megkéselte a segítségére siető mentőápolót
MTI 2017.04.25. 18:56:00

Négy év, fiatalkorúak fogházában letöltendő szabadságveszésre és négy év közügyektől eltiltásra ítélte - első fokon - a Fővárosi Törvényszék azt a vádlottat, aki még 2015 novemberében kábítószer hatása alatt megkéselt egy mentőápolót.



A Fővárosi Törvényszék tájékoztatása szerint a bíróság megállapította, a fiatalkorú 2015. november 3-án, reggel - ahelyett, hogy iskolába ment volna - egy csepeli társasház egyik lakásában egy ismerősével elszívott egy pszichoaktív anyagot tartalmazó cigarettát, úgynevezett biofüvet, amelyről azt hitte, hogy marihuánát tartalmaz. Ennek hatására a vádlott rosszul lett, szédült, émelygett.

A lakásból kilépve a liftbe még be tudott szállni, ott azonban összeesett, majd elvesztette az eszméletét; a lakók értesítették a mentőszolgálatot. A mentőautóban a fiatal az egyik pillanatban nyugodtan viselkedett, a másikban pedig emelt hangon, agresszívan válaszolt a mentőápoló neki címzett kérdéseire.

Útközben az ápoló tiltása ellenére kicsatolta a biztonsági övét, majd az iskolatáskájából először az ellenőrző könyvét vette elő - azt a mentőápolóhoz dobta -, majd kihúzott egy 13 centiméter pengehosszúságú kést, amelynek a markolata boxerként volt kialakítva. A vádlott az ápoló többszöri kérésére sem adta át neki a kést, hanem hirtelen felállva hasának jobb oldalán megszúrta a mentőápolót, akinek az autóvezető segítségével sikerült megakadályoznia, hogy a vádlott további sebelüléseket okozzon neki.

A sértett a szúrás következtében életveszélyes állapotba került kórházba és a gyors orvosi beavatkozás hiányában fennállt a halál bekövetkeztének reális esélye. A bíróság - az ügyészségi indítványnak helyt adva - a vádlott beismerő vallomása, a tanúvallomások, az okirati bizonyítékok, valamint a szakértői véleményekben foglaltak alapján, emberölés bűntettének kísérletében találta bűnösnek a fiatalkorú elkövetőt, akit négy év, fiatalkorúak fogházában letöltendő szabadságvesztésre ítélt, mellékbüntetésként pedig négy évre a közügyektől is eltiltotta.

A döntést az ügyészség tudomásul vette, a vádlott, törvényes képviselője és védője elsősorban felmentésért, másodsorban pedig enyhítésért jelentettek be fellebbezést.

(Fotó: illusztráció)

További friss információk
Családi kör rokoni pofonokkal Vértesszőlősön
Összeverte, csikket nyomott el a testén, megkötözte és meztelenül kizárta fiatal élettársát egy drogos ingyenélő
23 éves barna menyecske kellett (volna) egy battonyai nyugdíjasnak - a folytatást nem nehéz kitalálni
Letartóztatásban a sajószentpéteri drogdíler
Alkoholt rabolt a cigány Törökszentmiklóson
 
Top cikkek
Kilógó lóláb: 12,5 milliárd forint közpénzzel bélelték ki az ugyanazon a napon alapított, azonos székhelyű, offshore hátterű cégeket
Nulladik típusú találkozások: Pintér Sándor és a furcsa véletlenek
Titkok és szolgák: a hülyének nézett ország
Lázár János „zseniális” üzleti húzása: bannerekért adta el a vásárhelyi iskola épületét egy szexiparban (is) érdekelt internetes cégnek
Egy úr a zűrből: százmilliókkal károsíthatott meg magánszemélyeket (is) az Electro World vezére!
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat