Ma: 2024.03.29. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Hírmix
86 éves nénitől rabolt
police.hu 2016. 03. 20. 8:29:00

Öt napon belül beazonosították és elfogták a kecskeméti rendőrök azt a 21 éves férfit, aki a megalapozott gyanú szerint betört egy 86 éves asszony házába, bántalmazta őt és elvette az értékeit.



Az elkövető 2016. március 14. nap reggelén betört egy 86 éves kecskeméti asszony házába, ahol értékek után kezdett kutatni. Az ott lakó néni a szokatlan hangokra felébredt és megzavarta a tettest, aki fellökte és bántalmazta őt. Ezt követően a férfi élelmiszereket és egyéb használati tárgyakat vett magához és azokkal együtt elmenekült.

A Kecskeméti Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya rablás bűntett elkövetésének gyanúja miatt indított nyomozást. A beszerzett információk alapján a nyomozók rövid időn belül beazonosították a feltételezett elkövetőt. Mivel K. Roland ismeretlen helyen tartózkodott, ezért elfogatóparancsot bocsátottak ki vele szemben. A körözött férfit 2016. március 19-én, 3 óra 35 perckor, Kecskeméten elfogták a járőrök és előállították a rendőrkapitányságra.

A 21 éves helyi lakost gyanúsítottként hallgatták ki a nyomozók, majd őrizetbe vették és kezdeményezték előzetes letartóztatásának indítványozását.

További friss információk
3,5 millió forintért megvásárolta szerelmét, aztán halálra verte annak volt élettársát
Kiskorú fiúkkal ismerkedett és végzett szexuális cselekményeket egy „férfi”
Családi vállalkozásban kereskedtek a kábítószerekkel
Már megint a legendás cigány gyerekszeretet: kegyetlen szülőket ítéltek el
Pillangókést dobott a barátnője felé
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat