Ma: 2024.02.15. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Hírmix
Fegyházbüntetés kiszabását indítványozta a vádhatóság az idős, beteg rokonát kirabló férfival szemben
Privatkopo.hu 2020. 04. 08. 12:29:00

A Balassagyarmati Járási Ügyészség vádat emelt a letartóztatásban lévő, 22 éves Nógrád megyei férfi ellen, aki nagynénje sérelmére követett el vagyon elleni erőszakos bűncselekményt.



A vád szerint a vádlott 2019. december 21-én, késő este megjelent a korábban agyvérzésen is átesett nagynénje ingatlanánál, ahová a lakás zárt bejárati ajtaját benyomva jutott be, miközben a sértett és élettársa a lakás egyetlen szobájában tévéztek.

A vádlott a szobában lévő televízió beltéri egységet szó nélkül magához rántotta. Mivel a beltéri egység össze volt kötve egy képcsöves televízióval, az leesett a helyéről, és összetört.

A sértett megpróbálta megakadályozni, hogy az unokaöccse a műszaki eszközt elvigye, ezért a ruhájánál fogva megragadta a vádlottat, felszólítva a beltéri egység visszaadására.

A vádlott ekkor a sértettet a lakás bejárati ajtaja előtti lépcsőről a földre lökte, majd a 6000 forint értékű eszközzel elszaladt. A sértettnek az elesés következtében a jobb vállízülete rándult és húzódott meg. Az okozott kár azóta sem térült meg.

A vádlott tisztában volt a sértett korával, illetve egészségi állapotával is, ezért cselekménye a bűncselekmény elhárítására idős koránál és fogyatékosságánál fogva korlátozottan képes személy sérelmére elkövetett rablás bűntettének minősül.

Az elkövetett minősített rablás miatt az ügyészség fegyházbüntetés kiszabására tett indítványt a vádiratában, egyben indítványozta a férfi tavaly decemberben elrendelt letartóztatásának fenntartását az ítélethozatalig.

További friss információk
Ukrán vendégmunkás erőszakolt meg egy debreceni nőt
Tizenévesek akartak kirabolni egy 18 éves fiatalembert
Gyermekpornográfia elkövetőjével szemben emelt vádat az ügyészség
Letartóztatásba került az embercsempész banda vezére
Fogva tartotta, megütötte, megrugdosta és ollóval bántalmazta volt feleségét
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat