Ma: 2024.04.02. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Hírmix
20 év után azzal gyanúsítanak egy nőt, hogy megölette a volt barátját
Blikk 2017. 09. 04. 14:27:00

Egy 20 éve elkövetett gyilkossági ügyben nyomoz újra a rendőrség. Egy nagytarcsai vállalkozót, a börtönviselt S. Lászlót 1997. augusztus 21-én, a saját lakásán leütötte M. Csaba, majd két társával a magatehetetlen férfit egyikük tápióbicskei házához vitték, ahol M. megfojtotta az áldozatot.



A holttestet egy, már a kertben előre megásott gödörbe tették, és bebetonozták. A bűnbanda tettére két évvel később derült fény, hosszas bírósági tárgyalássorozat végén mindhármukat elítélték. M. Csaba életfogytig tartó börtönt kapott, két társára pedig tíz-tíz évet szabtak ki. A vádlottak mindvégig tagadtak.

Az eljárás során nem derült ki, hogy ki vagy kik bízták meg a férfiakat a gyilkossággal.

A rendőrség évek múlva újra nyomozni kezdett és az áldozat volt barátnőjét, valamint egy férfit gyanúsított meg felbujtással. A nő tagadja, hogy köze lenne a bűncselekményhez. Ügyvédje, Magyar György azt mondta, teljesen abszurd, amivel a védencét gyanúsítják. „Minek követne el valaki ilyen súlyos cselekményt, amikor semmiféle érdeke nem fűződik ahhoz? Védencem nem állt rokoni kapcsolatban a sértettel, egyetlen fillért sem örökölt a férfi halálát követően” - jelentette ki az ügyvéd.

További friss információk
3,5 millió forintért megvásárolta szerelmét, aztán halálra verte annak volt élettársát
Kiskorú fiúkkal ismerkedett és végzett szexuális cselekményeket egy „férfi”
Családi vállalkozásban kereskedtek a kábítószerekkel
Már megint a legendás cigány gyerekszeretet: kegyetlen szülőket ítéltek el
Pillangókést dobott a barátnője felé
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat