Ma: 2024.04.19.
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info






 
Vissza a főoldalra
Drograzzia volt a Hős utcában - 29 erőforrást állítottak elő
Privatkopo.hu 2018. 10. 18. 9:14:00

Kábítószerrel, illetve új pszichoaktív anyaggal kapcsolatos bűncselekmények gyanúja miatt 29 embert állítottak elő kedden, Budapesten, egy rendőrségi akció keretében - közölte kedden, éjjel a Budapesti Rendőr-főkapitányság.



A BRFK rendőrei - a Készenléti Rendőrséggel együttműködve - 2018. október 16-án komplex rendészeti és bűnügyi akció keretében intézkedtek Budapest X. kerületében, a Hős utcában. Az akció célja a kábítószerrel, illetve az új pszichoaktív anyaggal kereskedő személyek elfogása, valamint a terjesztői hálózat felszámolása volt.

A nyomozók az összehangolt akció eredményeként összesen 29 személyt állítottak elő, akik közül 14 személyt kábítószer-kereskedelem, illetve új pszichoaktív anyaggal visszaélés bűntette miatt, 6 főt pedig kábítószer-birtoklás vétsége miatt gyanúsítottként hallgattak ki.
A nyomozók a kábítószer-kereskedelemmel, illetve az új pszichoaktív anyaggal visszaélés bűntettével meggyanúsított 14 személyt őrizetbe vették.

A rendőrök a helyszínen több lakásban is kutatást tartottak, amely során 10,71 gramm kábítószergyanús fehér port, 17,23 gramm növényi törmeléket, illetve több mint másfél millió forintot foglaltak le.

További friss információk
Sátorvassal ütötte a várandós élettársát
Ételfutárt rabolt ki - játékfegyverrel
Megütötte barátnőjét, így bukott le a díler
4 év szabadságvesztésre ítélték az idős asszonyt kifosztó cigányt
Tíz drogdíler rendőrkézen
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat