Ma: 2024.03.29.
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info






 
Vissza a főoldalra
Hetven késszúrással végzett ismerősével, majd elásta a holttestet
Privatkopo.hu 2018. 11. 11. 6:32:00

A budapesti nyomozók befejezték annak a férfinak az ügyét, aki közel 70 késszúrással végzett áldozatával.



Ahogy arról korábban beszámoltunk: a Budapesti Rendőr-főkapitányság Életvédelmi Osztály nyomozói tetemkereső kutya segítségével 2017. szeptember 4-én, Budapest XI. kerületében egy fás, bokros területen elásva találták meg azt a 24 éves férfit, akit eltűntként kerestek.

A nyomozati cselekmények eredményeként a rendőrök megállapították, hogy V. Zsolt 2017. május 17-én, egy újbudai lakásban vitatkozott és dulakodott a 24 éves férfivel, akit ezt követően közel 70 késszúrással megölt. A két férfi a tragédiát megelőzően együtt italozott, illetve kábítószert is fogyasztott. Az elkövető a holttestet egy nagyméretű táskába tette és elásta.

A nyomozók a 32 éves budapesti V. Zsoltot 2017. szeptember 8-án, a lakásában fogták el. A férfit különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés bűntett miatt gyanúsítottként hallgatták ki, amely során beismerte a bűncselekmény elkövetését.

A nyomozás vizsgálati szakaszában a Budapesti Rendőr-főkapitányság Nyomozó Főosztályának munkatársai a szükséges eljárási cselekményeket elvégezték és az iratot a napokban átadták az illetékes ügyészség részére.

További friss információk
3,5 millió forintért megvásárolta szerelmét, aztán halálra verte annak volt élettársát
Kiskorú fiúkkal ismerkedett és végzett szexuális cselekményeket egy „férfi”
Családi vállalkozásban kereskedtek a kábítószerekkel
Már megint a legendás cigány gyerekszeretet: kegyetlen szülőket ítéltek el
Pillangókést dobott a barátnője felé
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat