Ma: 2024.03.28. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Hírmix
Gyilkossági kísérlet: felgyújtotta a házat a 43 éves nő
police.hu 2015. 03. 28. 6:51:00

Egy nő gyújtotta meg a szoba berendezési tárgyait Nógrád községben, és megpróbálta idős édesanyját is az épületben tartani.



A Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya emberölés bűntett kísérlete megalapozott gyanúja miatt indított eljárást egy 43 éves nógrádi nő ellen.   

A jelenlegi adatok alapján 2015. március 27-én, 10 óra 45 perc körüli időben a 43 éves nő és idős édesanyja között nógrádi családi házukban hangos szóváltás alakult ki.  Ezt követően a nő az egyik szoba berendezési tárgyait meggyújtotta feltehetően azzal a szándékkal, hogy saját maga és édesanyja halálát okozza. Ezt követően édesanyját megpróbálta megakadályozni abban, hogy az égő lakásból távozzon. Ennek ellenére az idős asszony a házból mégis kijutott és segítséget hívott, míg a lányát a tűzoltók kimentették, és a mentőszolgálat munkatársai kórházba szállították.

További friss információk
3,5 millió forintért megvásárolta szerelmét, aztán halálra verte annak volt élettársát
Kiskorú fiúkkal ismerkedett és végzett szexuális cselekményeket egy „férfi”
Családi vállalkozásban kereskedtek a kábítószerekkel
Már megint a legendás cigány gyerekszeretet: kegyetlen szülőket ítéltek el
Pillangókést dobott a barátnője felé
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat