Ma: 2024.02.24. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Hírmix
380 forintért: két nő brutálisan összevert egy hajléktalant
Privatkopo.hu 2018. 09. 21. 7:44:00

Egy 32 és egy 33 éves békéscsabai nő május 1-jén, este, a békéscsabai Kossuth tér környékén egy sörözőben szórakoztak, majd ittas állapotban távoztak. A Kossuth téren, a sövénnyel félig elkerített helyen találtak rá az éppen lefeküdni készülő hajléktalan férfira, majd elszabadult a pokol.



Az ügyészség tájékoztatása szerint az egyik nő két alkalommal, nagy erővel a földön fekvő sértett arcába rúgott, majd legalább háromszor a testébe is beletaposott, miközben azt kérdezte tőle, hogy van-e nála pénz.

A sértett hajléktalan a bántalmazás hatására elmondta, hogy van egy kevés pénze, mire a kabátjából kivették minden vagyonát, 380 forintot.

A másik nő még háromszor megrúgta, hogy ha van még pénz, adja azt is oda, de már nem volt több nála. Ezután az egyik vádlott sörrel lelocsolta a sértettet, majd magára hagyták, és a Szent István térre mentek szórakozni.

A bántalmazott férfi egy közelben járőröző rendőrnek elmondta a történteket, így a rendőrség rövid időn belül elfogta a nőket.

A hajléktalan 8 napon túl gyógyuló orrcsonttörést szenvedett, valamint további sérüléseket az arcán, a mellkasán és a hátán.

Az ügyészség börtönben végrehajtandó szabadságvesztést kért a két nőre, és 250.000 forint bűnügyi költséget is meg kell fizetniük.

További friss információk
Alázta és verte a rábízott gyerekeket egy vas megyei edző
A cigányszuka eladta a saját kiskorú lányát
Kiskorúaknak is árulta a tiltott szert
Egy borsodi cigány lefejelte a rendőrt, majd a kutyáját az egyenruhásokra uszította
Nem ismerte be tettét a budai gimnáziumban késelő fiatal
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat