Ma: 2024.04.07. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Hírmix
Halálra éheztetett kisgyermek: mindkét „szülő” előzetesben van
MTI 2013. 04. 20. 7:16:00

Harminc napra előzetes letartóztatásba helyezte a Székesfehérvári Járásbíróság a halálra éheztetett agárdi gyermek anyját és apját - közölte a Fejér Megyei Főügyészség szóvivője, pénteken.



Kató Miklós elmondta: különböző időpontban tartott meghallgatásuk során indítványozták a különös kegyetlenséggel elkövetett emberöléssel gyanúsított szülők előzetes letartóztatását, és ezt a járásbíróság mindkettejük esetében indokoltnak találta a szökés és elrejtőzés veszélye miatt.

Gieszné Boda Orsolya, a Székesfehérvári Törvényszék szóvivője az MTI megkeresésére hozzátette, hogy a bíró döntésében szerepet játszott az elkövetett cselekmény súlyos minősítése is, mivel ennek a büntetése életfogytig tartó szabadságvesztés is lehet.

A döntések jogerősek, mert egyik meghallgatás során sem fellebbeztek az érintettek.

Kató Miklós hangsúlyozta, hogy a gyermek szüleit gyanúsítottként hallgatta ki a rendőrség csütörtökön. A gyanú szerint a kisgyerek halálához krónikus alultápláltság vezetett. A halál oka a keringés összeomlása volt, amit fehérjehiányos állapot és kiszáradás okozott.

A főügyészségi szóvivő kiemelte: a nyomozás során a gyermek gondozásával, ellátásával kapcsolatban minden körülményt vizsgálnak, és további felelősséget is megállapíthatnak, ha a bizonyítékok ezt alátámasztják.

További friss információk
3,5 millió forintért megvásárolta szerelmét, aztán halálra verte annak volt élettársát
Kiskorú fiúkkal ismerkedett és végzett szexuális cselekményeket egy „férfi”
Családi vállalkozásban kereskedtek a kábítószerekkel
Már megint a legendás cigány gyerekszeretet: kegyetlen szülőket ítéltek el
Pillangókést dobott a barátnője felé
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat