Ma: 2024.03.29. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Hírmix
Csupán négy év börtön a hajdúnánási pedofilnak
MTI 2014. 03. 01. 2:30:00

Szemérem elleni erőszak bűntettében bűnösnek mondta ki pénteken a Hajdúböszörményi Járásbíróság azt az 54 éves férfit, aki egy parkból csalt el lakásába egy 13 éves kislányt, majd szexuálisan molesztálta. Az eset 2012 áprilisában történt, Hajdúnánáson - közölte az ítélethirdetés után a Debreceni Törvényszék szóvivője.



Tatár Tímea elmondta: ez elsőfokú bíróság 4 év börtönt szabott ki K. Istvánra és 5 évre eltiltotta a közügyek gyakorlásától. Emellett a csaknem 300 ezer forintos bűnügyi költséget is meg kell fizetnie.

Rozsnyai Balázs tanácsvezető bíró a védőbeszédre hivatkozva elmondta: a szexuális bűncselekmények jó része felderítetlen marad, a sértettek szégyenérzetük miatt sokszor egy életen át titkolják a történteket, így nem csoda, hogy a kislány csak az eset másnapján számolt be a szüleinek.

Az ilyen jellegű bűncselekmények másik jellegzetessége, hogy általában a vádlott tagadása és a sértett állítása áll egymással szemben, ezért a közvetett tanúk és a szakértők véleménye rendkívül fontos. A hajdúnánási bűncselekmény tanúi elmesélték, hogy a kislány reszketve, feldúlt lelkiállapotban jött ki a vádlott házából és a szakértők is megerősítették, hogy a gyermeket komoly trauma érte, azóta is terápiára szorul. Így a vádlott tagadásával szemben egyértelműen a sértett vallomását fogadta el a bíróság.

A bíró indoklásában kiemelte azt is, ha a bűncselekmény az új Btk. életbelépése után történt volna, a vádlott 5-10 évig terjedő szabadságvesztést kaphatott volna. Miután azonban a régi büntető törvénykönyv enyhébb szankciókat - 2-8 évig terjedő szabadságvesztést - tartalmaz, azt kellett alkalmazni.

Az ítélet nem jogerős, az ügyész 3 nap gondolkodási időt kért, a vádlott és védője elsősorban felmentésért, másodsorban enyhébb minősítés megállapításáért (zaklatás), harmadsorban enyhítésért fellebbezett.

További friss információk
3,5 millió forintért megvásárolta szerelmét, aztán halálra verte annak volt élettársát
Kiskorú fiúkkal ismerkedett és végzett szexuális cselekményeket egy „férfi”
Családi vállalkozásban kereskedtek a kábítószerekkel
Már megint a legendás cigány gyerekszeretet: kegyetlen szülőket ítéltek el
Pillangókést dobott a barátnője felé
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat