Ma: 2024.04.18.
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info






 
Vissza a főoldalra
Járókelőkbe kötöttek bele a hajdúnánási cigányok
Privatkopo.hu 2018. 09. 03. 8:54:00

Egy fiatal nő tett bejelentést a rendőrségen 2018. augusztus 30-án, este arról, hogy Hajdúnánás, Bocskai utcában négy férfi ok nélkül megütötte a barátját, majd amikor a férfi védelmére kelt, őt is megrángatták - tájékoztatott a nyomozóhatóság.



A rendőrök perceken belül elfogták a négy helyi férfit, akiket előállítottak a Hajdúnánási Rendőrkapitányságra.

A nyomozás adatai szerint a férfiak két órán belül három különböző társaságba kötöttek bele és bántalmazták azok tagjait Hajdúnánás sétálóutcájában. K. Antal, K. Zsolt, K. Richard és K. Tamás volt, hogy ököllel bántalmazták az éppen arra járókat, de volt, akinek csak egy pofont adtak. A rendőrök gyanúsítottként hallgatták ki a négy férfit, majd bűnügyi őrizetbe vették őket és előterjesztést tettek letartóztatásuk indítványozására, amelyet a 38 éves K. Tamás és a 21 éves K. Richard esetében a Debreceni Járásbíróság 2018. szeptember 2-án elrendelt.

A 25 éves K. Antal, valamint az ugyancsak 25 éves K. Tamás az eljárás jelenlegi szakaszában szabadlábon védekezhet.

A sértettek a bántalmazások következtében könnyű sérüléseket szenvedtek.

A Hajdúnánási Rendőrkapitányság a négy gyanúsítottal szemben garázdaság bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított büntetőeljárást.

További friss információk
Tíz drogdíler rendőrkézen
Életveszélyesen bántalmazta csecsemőjét az „anya”
Féltékenységből brutálisan összeverte élettársát
Kiskorúra támadt a pilisi állomáson egy férfi
Cigány rabló a járókelőknek: „csak viccelődünk”
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat