Ma: 2024.03.28. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Hírmix
Előzetes letartóztatásban a hódmezővásárhelyi gyújtogató
Vásárhely24 2013. 06. 01. 9:56:00

Négy lakatlan házat gyújtott fel egy férfi Hódmezővásárhely Új-Kishomokon az elmúlt másfél évben. Habár a hódmezővásárhelyi nyomozók már kezdetben sejtették, hogy szándékos gyújtogatás áll a tüzek hátterében, csak kevés értékelhető nyom maradt a helyszíneken, ami megnehezítette a bizonyítást.



Legutóbb 2013. május 27-én, éjjel, a Fári utcában kapott lángra egy lakatlan ingatlan tetőszerkezete. A nyomozókat az itt talált nyomok vezették el H. Péterhez, ugyanahhoz a 31 éves férfihoz, aki ellen a Hódmezővásárhelyi Rendőrkapitányság már korábban vádemelést javasolt egy hasonló ügy miatt.

H. Péter 2013. május 29-i gyanúsítotti kihallgatásán az elé tárt bizonyítékokat látva megtört és beismerő vallomást tett. A Hódmezővásárhelyi Rendőrkapitányság őrizetbe vette és kezdeményezte előzetes letartóztatását. A nyomozási bíró az ügyészség indítványának helyt adva egy hónap időtartamra el is rendelte a kényszerintézkedést.

További friss információk
3,5 millió forintért megvásárolta szerelmét, aztán halálra verte annak volt élettársát
Kiskorú fiúkkal ismerkedett és végzett szexuális cselekményeket egy „férfi”
Családi vállalkozásban kereskedtek a kábítószerekkel
Már megint a legendás cigány gyerekszeretet: kegyetlen szülőket ítéltek el
Pillangókést dobott a barátnője felé
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat