Ma: 2024.04.07. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Hírmix
Nem tartanak bűnismétléstől: házi őrizetben Geréb Ágnes
FH 2010. 12. 21.

Házi őrizetbe került Geréb Ágnes szülész-nőgyógyász, aki október 8-a óta volt előzetes letartóztatásban, foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés gyanúja miatt. A nő ellen folyó jelenlegi nyomozásban három hasonló ügyet egyesítettek.



Skoda Gabriella, a Fővárosi Főügyészség szóvivője a Független Hírügynökségnek elmondta: a Pesti Központi Kerületi Bíróság kedd délelőtt elfogadta az ügyészség indítványát, hogy Geréb Ágnessel szemben szüntessék meg az előzetes letartóztatást, és rendeljék el a gyanúsított házi őrizetét. A szóvivő hozzátette: a nyomozók a szükséges házkutatásokat már elvégezték, a tanúkat kihallgatták, így a gyanúsított esetében már nem áll fenn annak a veszélye, hogy esetleg megpróbálná megnehezíteni a nyomozók munkáját. Skoda Gabriella elmondta: a bíróság házi őrizetről szóló határozata jogerőssé vált, mert az ellen a védő és a gyanúsított sem fellebbezett. A most egy hónapra elrendelt házi őrizet alkalmas arra, hogy az esetleges bűnismétlést megakadályozza - tette hozzá.

Mint ismert, az otthonszülések közben történt balesetek miatt többször eljárás indult már Geréb Ágnes ellen, egy korábbi ügy miatt 2007. október 26-tól három évre eltiltotta a bíróság hivatása gyakorlásától. Geréb Ágnes ellen foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés és más bűncselekmények miatt indult eljárás. Jelenleg három eljárás van bírósági szakaszban, a legutóbbi hármat pedig a jelenleg folyó nyomozásban egyesítették. A nőgyógyászt október elején vették őrizetbe, majd helyezték előzetes letartóztatásba.

További friss információk
3,5 millió forintért megvásárolta szerelmét, aztán halálra verte annak volt élettársát
Kiskorú fiúkkal ismerkedett és végzett szexuális cselekményeket egy „férfi”
Családi vállalkozásban kereskedtek a kábítószerekkel
Már megint a legendás cigány gyerekszeretet: kegyetlen szülőket ítéltek el
Pillangókést dobott a barátnője felé
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat