Ma: 2024.02.29. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Hírmix
Gázolajat loptak
police.hu 2014. 06. 05. 11:36:00

A rendőrök Debrecenben elfogtak két férfit, akik több száz liter gázolajat loptak el különböző gépjárművekből.



Egy férfi 2014. május 18-án, 9 óra 33 perckor telefonon arról értesítette a Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság ügyeletét, hogy Debrecenben, a Domokos Márton kertben található ingatlanjának a kerítését ismeretlenek megbontották és az udvarán parkoló traktor tanksapkáját lefeszítették. A sértett elmondta, hogy a járműből körülbelül 300 liter gázolajat loptak el. Néhány nappal később újabb bejelentés érkezett a rendőrségre arról, hogy az egyik debreceni betonkeverő üzem telephelyére ismeretlenek behatoltak és két teherautó tankjából körülbelül 500 liter gázolajat eltulajdonítottak.

A rendőrök mindkét ügyben kiterjedt adatgyűjtést és tanúkutatást végeztek, melynek eredményeként 2014. június 3-án a városban egyszerre négy helyen tartottak házkutatásokat, melyek során - a bűncselekményekből származó - összesen 410 liter gázolajat megtaláltak és lefoglaltak.

A tudomásukra jutott információk alapján a Gépjármű-felderítési Alosztály munkatársainak a látókörébe került két férfi, akik a bűncselekmény elkövetésével gyanúsíthatók. A rendőrök 2014. június 4-én 8 órakor elfogták a 21 éves R. Richárdot, míg társát a 19 éves Z. Györgyöt két órával később kerítették kézre. A helyi lakosokat a nyomozók gyanúsítottként hallgatták ki.

A Debreceni Rendőrkapitányság ellenük lopás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatja a nyomozást.

További friss információk
Itt az újabb pedofilügy: letartóztattak egy 62 éves gyermekotthoni nevelőt
Súlyosították az „anya” büntetését, aki eladta a saját lányát
Kamasz fiúkat hálózott be a 63 éves homoszexuális
17 év fegyházat indítványozott a gyermekpornográfia elkövetőjével szemben a főügyészség - a fideszes Kaleta Gábor hasonlóért egy év felfüggesztett börtönt kapott
„Nagy halak”: nemlétező befolyásos ismerőseikre hivatkoztak
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat