Ma: 2024.02.21. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Hírmix
Dolgoztak a „Fürge ujjak”: tizenkét bűnözőt gyűjtöttek be a zsaruk
HP 2014. 10. 03. 7:04:00

Két, egymást követő hajnalon - egy szervezett akcióban - összesen tucatnyi bűnelkövetőre csaptak le a Nógrád megyei nyomozók.



A ,,Fürge ujjak" fedőnevű rendőrségi akció célpontjai főleg a közelmúltban ismertté vált tolvajok, betörők és trükkös csalók voltak, zömüket a megye területén fogták el, de olyan is akadt, akiért egészen Kunszentmártonig kellett autózniuk. Szeptember utolsó hetében kétnapos, gondosan előkészített akcióba kezdtek a nógrádi rendőrök, ebben a lakosságot leginkább nyugtalanító vagyon elleni bűncselekmények elkövetőit vették célba. Az akciót a megyei bűnügyi állomány szervezte meg, a konkrét elfogásokat pedig többnyire a városi kapitányságok - helyi viszonyokat jól ismerő - nyomozói készítették elő. Segítette az akció lebonyolítását az is, hogy több hasonló ügyben is erre az időszakra gyűlt össze elegendő bizonyíték a feltételezett elkövetők őrizetbe vételéhez. Négy elfogásra a megyeszékhelyen, Salgótarjánban került sor, de hasonló rajtaütések zajlottak Szirákon, Lőrinciben, Egyházasgergén, Nógrádmegyeren és Ipolyszögön is. Egy, sikkasztással gyanúsított férfi elfogása érdekében még a megye területét is elhagyták: a szécsényi nyomozók által körözött gyanúsítottat kunszentmártoni lakhelyén csípték el.

További friss információk
Másodfokon folytatódik az eljárás az édesanyja életét fejszével kioltó 14 éves fiú ügyében
Ékszert is elfogadtak fizetségként a drogkereskedők
Elfogták a tatabányai férfit, aki egy héten belül két nőt is megtámadott
Párját késelte meg egy külföldi nő Budapest VII. kerületében
Kétszer raboltak ki egy kiskorút a cigánybűnözők
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat