Ma: 2024.04.07. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Hírmix
„Fülkeforradalom”: kommunista kémelhárítóból lett szocialista frakcióvezetőt nevezett ki Tarlós
stop.hu 2010. 11. 18.

Tarlós István főpolgármester Pető Györgyöt nevezte ki a Fővárosi Közterület-felügyelet, valamint az újonnan megalapított Budapesti Biztonsági Iroda Nonprofit Kft. élére. Pető György korábban nemcsak kémelhárító volt, Óbudán szocialista alpolgármesterként, és az MSZP-frakció vezetőjeként dolgozott együtt a főpolgármesterrel.



Pető György 2002-2006 között volt szocialista alpolgármester Tarlós István mellett Óbudán, majd 2006-tól 2008-ig az MSZP-frakciót vezette, és Molnár Gyula újbudai polgármester kabinetfőnöke volt. 2008-ban Pető kilenc párttársával együtt kilépett a frakcióból, majd az MSZDP frakció tagja lett, ahonnan 2009 októberében távozott. Pető 2010-ben a HVG információi szerint a BRFK gazdaságvédelmi osztályához igazolt, ahol többek között a BKV-ügyön is dolgozott. Pető György Tarlós Istvánnal mindig is jó munkakapcsolatot ápolt.

A frissen kinevezett vezető 1979 és 1983 között szolgált a BM III/II-es csoportfőnökségnél, beosztását tekintve rendőrtisztként. Kémelhárító múltját 2005-ben ismerte el, mint akkor fogalmazott: múltamat vállalom, és nincs olyan törvényi előírás vagy lelkiismereti tényező, amely miatt le kellene mondanom. Később úgy nyilatkozott: soha nem voltam ügynök a szónak abban az értelmében, amely ehhez a szóhoz a rendszerváltás után kapcsolódott.

Pető György feladata a Budapesti Biztonsági Iroda Nonprofit Kft.-nél a város biztonságának javítása, a főváros vagyonának védelme, valamint a gazdasági társaságoknál tapasztalható korrupció és más, a város kárára való folyamatok megfékezése lesz. A 10 milliós alaptőkéjű társaságot Tarlós István javaslatára hozták létre.

További friss információk
3,5 millió forintért megvásárolta szerelmét, aztán halálra verte annak volt élettársát
Kiskorú fiúkkal ismerkedett és végzett szexuális cselekményeket egy „férfi”
Családi vállalkozásban kereskedtek a kábítószerekkel
Már megint a legendás cigány gyerekszeretet: kegyetlen szülőket ítéltek el
Pillangókést dobott a barátnője felé
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat