Ma: 2024.04.07. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Hírmix
Döbbenetes: forró olajba nyomták kislányuk arcát
MTI 2012. 05. 11. 10:44:00

Jogerősen letöltendő börtönre ítélték a gyerekeiket éheztető, kínzó, bántalmazó veszprémi „szülőket”. A meggyötört kicsiket állami gondozásba helyezték.



Súlyosította, jogerősen három, illetve két év börtönbüntetésre ítélte csütörtökön a Veszprémi Törvényszék azt a házaspárt, amely éheztette, verte öt gyermekét. A veszprémi férfi és felesége 2006 és 2010 között folyamatosan rosszul bánt gyermekeivel: éheztették, verték őket. Nyolcéves kislányuk arcát egyszer például forró olajba nyomták, a gyermek sebe az orvosi ellátásnak köszönhetően javult. Anyja nem törődött lánya ápolásával, az iskolában vették észre, hogy sebe elfertőződött, begyulladt, gennyessé vált. A kislány maradandó egészségkárosodást szenvedett, plasztikázni is kellett az arcát.

A gyerekek éveken át alultápláltak voltak, szüleik nem intézték hivatalos ügyeiket, így például ingyenes étkezésüket; a gyerekek állapota rendkívül elhanyagolt volt. A szülők annak ellenére is mostoha körülmények között tartották gyermekeiket, hogy az iskolából, a gyerekvédelemtől többször is felszólították őket: lássák el a gyermekeiket rendesen. Végül a legnagyobb gyerek - aki ma már nagykorú - kérte saját és testvérei védelembe vételét. A gyerekek állami gondozásba kerültek, a szülők felügyeleti jogát megszüntették.

Az elsőfokú bíróság ítéletét a Dülkné Pintér Zsuzsanna vezette büntetőtanács súlyosította csütörtökön: az apa büntetését két évről három év börtönre, az anyáét másfél év felfüggesztett börtönről két év letöltendő börtönre változtatta, eltiltva őket a közügyektől.

További friss információk
3,5 millió forintért megvásárolta szerelmét, aztán halálra verte annak volt élettársát
Kiskorú fiúkkal ismerkedett és végzett szexuális cselekményeket egy „férfi”
Családi vállalkozásban kereskedtek a kábítószerekkel
Már megint a legendás cigány gyerekszeretet: kegyetlen szülőket ítéltek el
Pillangókést dobott a barátnője felé
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat