Ma: 2024.03.28. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Hírmix
Csak öt évet kapott a másfél éves gyermekét földhöz vágó férfi
MTI 2014. 10. 30. 13:26:00

Jogerősen ötéves börtönbüntetéssel sújtotta csütörtökön a Győri Ítélőtábla azt a devecseri férfit, aki 2011 februárjában úgy vágta földöz másfél éves gyermekét, hogy az három nappal később a kórházban belehalt sérüléseibe.



Azért hagyták helyben a Veszprémi Törvényszék fél évvel ezelőtt meghozott döntését, mert úgy ítélték meg, helyesen állapították meg első fokon a középmértékkel megegyező büntetést - közölte Zólyomi Csilla tanácsvezető bíró.

Enyhítő körülményként vették figyelembe a tette idején 18. életévét pár hete betöltött vádlott korát, valamint azt, hogy azonnal segítséget hívott, amint észlelte, hogy a kicsi rosszul van, súlyosbítóként pedig azt, hogy a felügyeletére bízott, védekezésre képtelen kicsit bántalmazott.

(Fotó: illusztráció)

További friss információk
3,5 millió forintért megvásárolta szerelmét, aztán halálra verte annak volt élettársát
Kiskorú fiúkkal ismerkedett és végzett szexuális cselekményeket egy „férfi”
Családi vállalkozásban kereskedtek a kábítószerekkel
Már megint a legendás cigány gyerekszeretet: kegyetlen szülőket ítéltek el
Pillangókést dobott a barátnője felé
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat