Ma: 2024.03.29. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Hírmix
Előzetesbe került a kislányt fogdosó makói férfi
Pesti Riport 2013. 09. 02. 13:53:00

Igazságügyi megfigyelő és elmegyógyító intézetben lesz előzetesben az a makói férfi, akit szeméremsértés miatt csütörtökön vett őrizetbe a rendőrség. Az aberrált „férfi” egyébként visszaesőnek számít.



A férfit azzal gyanúsítják, hogy 2013. augusztus 18-án, délután három óra körül Makón megfogdosott egy gyermekkorút, aki az utcán elhaladt mellette, míg ő a kerékpárján ült. Az ügyészi indítvány szerint N. M. megalapozottan gyanúsítható azzal is, hogy egy nappal később, délután kettő körül a mellette gyalogosan elhaladó gyermekkorú sértettnek szeméremsértő módon mutogatta a nadrágjából elővett hímvesszőjét, miközben azt önkielégítést végezve húzogatta.

Mivel a férfit 2010-benletöltendő börtönbüntetésre ítélték szeméremsértés miatt, és visszaesőnek tűnik, attól lehet tartani, hogy szabadlábon újabb bűncselekményt követne el. A bíróság szerint pszichiátriai kezelése szükséges.

A bíróság döntését az ügyész és a gyanúsított tudomásul vette, míg a gyanúsított védője fellebbezést jelentett be, így a végzés nem jogerős - közölte a Pesti Riport.

További friss információk
3,5 millió forintért megvásárolta szerelmét, aztán halálra verte annak volt élettársát
Kiskorú fiúkkal ismerkedett és végzett szexuális cselekményeket egy „férfi”
Családi vállalkozásban kereskedtek a kábítószerekkel
Már megint a legendás cigány gyerekszeretet: kegyetlen szülőket ítéltek el
Pillangókést dobott a barátnője felé
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat