Ma: 2024.04.11. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Hírmix
Szexuális erőszak és rablás: felmentő ítélet bizonyítottság hiányában
HP 2017. 02. 28. 7:36:00

Bizonyítottság hiányában felmentette a Debreceni Járásbíróság a vád alól azt a két férfit, akiket szexuális erőszak és - társtettesként - felfegyverkezve elkövetett rablás miatt vádolt az ügyészség. A lefolytatott bizonyítási eljárást követően a bíróság nem látta bizonyítottnak, hogy a 2014 júliusában, Debrecenben történt bűntetteket valóban a két vádlott követte el.



Az ítéleti tényállás szerint 2014. július 4-én, 11 óra körül, a debreceni Hatvan utca és a Déri tér közötti közterületen lévő két ember feltartóztatott egy ott sétáló nőt, majd egyikük egy éles, hegyes eszközzel elvágta a ruháját, közben magát a sértettet is több helyen megvágta, társa pedig elvette a nála lévő borítékot és mobiltelefont. Eközben az elsőrendű vádlott a beszerzett adatok szerint az otthonában tartózkodott, míg a másodrendű vádlott az édesanyjával vásárolt.

A bírói tanács elnöke az ítélet szóbeli indokolásában elmondta, hogy a bíróság részletesen megvizsgálta az eljárás során beszerzett, valamennyi bizonyítékot, illetve vizsgálta a vádlottak és a sértett szavahihetőségét is. Az elsőrendű vádlott az eljárás során végig következetesen tagadta a bűncselekmény elkövetését, és együttműködött a hatóságokkal; vádlott-társa ugyan ellentmondó nyilatkozatokat tett az eljárás során, és a kezdeti tagadás után, több hónapos előzetes letartóztatás után beismerő vallomást tett, hogy ennek fejében letartóztatását a hatóságok megszüntessék, a nyomozati szakban tett vallomását azonban a bíróság előtt visszavonta.

Időközben a sértett szavahihetősége is megdőlt, mert kiderült, hogy a környéken működő kamerák felvételein egyáltalán nem is látható, holott előadása szerint kétszer is elhaladt ezen az útszakaszon. A bíróság számos más tényező miatt is úgy ítélte meg, hogy nem nyert bizonyítást az, hogy a sértett sérelmére a bűncselekményeket minden kétséget kizáróan a vádlottak követték el.

A Debreceni Járásbíróság ítélete nem jogerős, mert az ügyész fellebbezést jelentett be bűnösség megállapítása és büntetés kiszabása érdekében.

További friss információk
Jogerősen 24 év fegyházbüntetést kapott a volt barátnője szemeit kitépő cigány
Letöltendő szabadságvesztést kért az ügyészség Herczeg Zoltán divattervezőre
Kést szorított a barátnője nyakához, majd benzinnel leöntötte a ruháját és meggyújtotta
Vádemelés gyermekprostitúció kihasználása miatt
Pedofil pap ellen emeltek vádat
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat