Ma: 2024.03.28.
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info






 
Vissza a főoldalra
Felgyújtotta ivócimboráját
police.hu 2017. 10. 05. 7:10:00

A Budapesti Rendőr-főkapitányság Életvédelmi Osztálya folytatott eljárást emberölés bűntett megalapozott gyanúja miatt a 36 éve V. Norbert ellen, aki egy VIII. kerületi lépcsőházban felgyújtott egy 49 éves férfit, aki olyan súlyos égési sérüléseket szenvedett, hogy a kórházban meghalt.



A nyomozás adatai szerint V. Norbert és ismerőse 2016. december 18-án, este együtt ittak, majd hajnali 1 órakor egy a VIII. kerületi Magdolna utcai társasházba mentek, ahol a lépcsőházban a fiatalabbik férfi először megütötte, majd valamilyen folyadékkal leöntötte a másik embert, ezután egy öngyújtóval felgyújtotta a ruháját és elmenekült a helyszínről. A mentőket az egyik lakó hívta ki, aki eloltotta a tüzet. A súlyosan sérült férfit kórházba szállították, de néhány órával később meghalt.

A 36 éves V. Norbertet egy órán belül, nem messze a helyszíntől elfogták a rendőrök, előállították, őrizetbe vették, és gyanúsítottként hallgatták ki.

A nyomozás során kiderült, hogy V. Norbert és későbbi áldozata nem voltak baráti viszonyban, azonban többször szórakoztak együtt. A gyanúsított nem tudott magyarázatot adni arra, hogy miért gyújtotta fel a 49 éves férfit.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság Életvédelmi Osztálya a nyomozást befejezte, és a keletkezett iratokat vádemelési javaslattal küldte meg az illetékes ügyészségnek.

További friss információk
3,5 millió forintért megvásárolta szerelmét, aztán halálra verte annak volt élettársát
Kiskorú fiúkkal ismerkedett és végzett szexuális cselekményeket egy „férfi”
Családi vállalkozásban kereskedtek a kábítószerekkel
Már megint a legendás cigány gyerekszeretet: kegyetlen szülőket ítéltek el
Pillangókést dobott a barátnője felé
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat